17. rész

Helló! :)
Remélem, mindenkinek kellemesen telt el ez a két és fél hónap, és mondanám, hogy tartsatok velem szeptembertől is, de nem teszem. Úgy alakult ugyanis, hogy ez az utolsó előtti rész, tehát jövőhéten befejeződik a történet.
Nem is búcsúzkodnék most, majd jövőhéten egy picikét, inkább jó olvasást kívánok! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

 

 

 

 

17. rész

Reggel nem éppen úgy ébredtem, ahogy terveztem. Szombat lévén legalább 10 óráig akartam aludni Bencével. Főleg a tegnap éjszaka után. Varázslatos volt, talán ezzel tudnám kellőképpen leírni. Ilyen csodás élmények után pedig szerettem volna, ha ugyanilyen jól indul a hétvége, de nem alakult így. Bence hangjára keltem fel, mert telefonált valakivel.

- Oké, kösz – és máris megszakította a vonalat. Visszafordult, ideges arckifejezése pedig rögtön megváltozott, ahogy észrevette, hogy ébren vagyok. – Jó reggelt, édesem! Jól aludtál? – érdeklődött kedvesen, viszont elég régóta ismerem már, hogy tudjam, ez nem teljes szívből jön.

- Igen. Kivel beszéltél? – kérdeztem azonnal, kissé talán számon kérően, de nem érdekelt. Biztos vagyok benne, hogy valamit elhallgat előlem ismét.

- Az egyik haverommal. Baj van – jelentette ki hideg hangon, én pedig megnyugodtam, hogy nem kell mindent harapófogóval kihúzni belőle, mint általában. Ugyanakkor a gyomrom görcsbe is ugrott utolsó mondata után. Szerencsére nem váratott sokáig a magyarázattal: – Megvan, hogy miért volt nyugtunk Jacktől. Miután lakást váltottunk, keresett többször is a réginél, de, ugye, nem talált meg, ezért kellett neki egy kis idő, hogy kinyomozza, hova lettünk. Hát, sikerült neki.

Monológját hallgatva egyből rám tört a félelem, hogy megint nem vagyunk biztonságban, pedig már egy jó ideje abban voltunk. Illetve csak azt hittem, hogy abban voltunk, mert ezek szerint nem.

- Mennyire gáz a helyzet? – tudakoltam fojtott hangon. Az már természetes, hogy baj van. Ha Jack a képbe jön, mindig baj van.

- Szerintem nagyon. Tett egy ajánlatot, amit visszautasítottam és még el is tűntem hónapokra. Biztosan ki van akadva. Azt sem bírja elviselni, ha nem értenek vele egyet, én pedig nemet mondtam a javaslatára. Nem lepődnék meg, ha meg akarna ölni – mondta ki komolyan, az én gyomorgörcsöm meg csak még nagyobb lett. Ez nem történhet meg!

- Mit kell tennünk?

- Öltözz fel, aztán átsietünk hozzátok. Ott csak nem zavarnak minket a szüleid miatt – adta ki a feladatomat, én pedig rögtön a ruháimat kezdtem el keresgélni magam köré tekerve a takarót. – És ne haragudj, hogy így alakult a reggel a tegnapi után. Nem így terveztem – húzott magához bocsánatkérése közben.

- Semmi baj, egyikünk sem gondolta, hogy ez lesz – intettem le, majd egy gyors csókot nyomtam a szájára, és indultam is öltözni.

10 perccel később már úton is voltunk hozzánk. Fogalmam sincs, mi lesz velünk, de semmi jót nem érzek.

- Honnan tudtad meg azokat az infókat, amiket ébredés után mondtál? – kérdeztem félve pillantva Bencére. Előjött a szokásos kíváncsiságom.

- A haveromtól. Tegnap, amikor babráltam a telefonommal, küldtem neki SMS-t, hogy nézzen utána Jacknek – meglepődtem hosszú válaszán, olyan rövidre számítottam, mint amilyeneket általában ad. Ám szerencsémre gondolhatta, hogy nem érem be annyival, és úgyis kérdezősködnék.

- Baj van – szólaltam meg pár perccel később, ahogy észrevettem Jack autóját mögöttünk a visszapillantóban. Csak egy autó volt köztünk. – Itt van Jack.

- A francba! – dühöngött visszafogottan Bence. – Észrevett minket?

- Hát… nincs kizárva – feleltem felmérve a helyzetet, ami cseppet sem volt megnyugtató. Akármerre kanyarodnánk le, észrevenne minket.

- Szuper! – csapott barátom a kormányra, majd újra az útra koncentrált, ahogy én is. Ekkor jöttem rá, hogy hamarosan el kell kanyarodnunk. – Soha nem gondoltam volna, hogy valaha eljön ez a pillanat, de hívd a rendőrséget. Kevesek vagyunk ide már mi – mondta fáradtan, én pedig alig mertem hinni a fülemnek. Rendőrség? Erről miért nem volt szó eddig?

- És ez csak most jut eszedbe? Bence, az ég áldjon meg! Amióta ismerlek, számtalan lehetőség lett volna rendőrséget hívni, és ezt csak most akarod megtenni?! – beszéltem neki egyre indulatosabban, mert képtelen voltam feldolgozni, hogy erre csak most kerül sor. Már régen hívni kellett volna őket.

- Neked sem jutott eszedbe, úgyhogy maradj csendben! – kaptam meg én is a leszúrást, bár nem igazán érdekelt.

- Mert azt hittem, hogy velük is kapcsolatban van, vagy mit tudom én!

- Azt soha nem mondtam. De tárcsázd már őket, mert mindjárt jön a kanyar – emlékeztetett a nagy szóváltásunk közben. Szem forgatva tettem eleget kérésének, majd a 107-et beütve a fülemhez emeltem a mobilomat.

Nem a mi házunknál álltunk meg, hanem visszamentünk Bence régi lakásához. Nem akartuk kockáztatni, hogy anyáék veszélybe kerülnek, ahogy azt sem, hogy lelepleznénk az új házat, így maradt ez a variáció.

Mivel a rendőrségnek szüksége van egy kis időre, amíg ideér, mi bementünk a lakásba a megbeszélteknek megfelelően. Merthogy a megérkezésünkig minden apró részletet meg kellett tárgyalni. Kiderült, hogy Jacket már régóta keresik, csak éppen mindig kicsúszott a kezük közül. Most viszont itt a lehetőség elkapni őt örökre, mert elég súlyos bűntetteteket követett el.

- Akkor még egyszer! – vágta be maga mögött Bence az ajtót, ahogy felértünk. – Innen nem megyünk sehova, remélhetőleg Jack feljön, húzzuk az időt, amíg nem jön a rendőrség, aztán ha megérkeznek, elkapják őt, és ennyi – hadarta el a megbeszélteknek hűen a tervet. Muszáj beválnia.

- És ha valami nem jól sikerül? – tettem fel félve a kérdést.

- Arra jobb, ha nem gondolunk – mondta hűvösen, majd az ablakhoz sétált, ahonnan rálátást nyerhettünk a panelház bejáratára.

Nagyot sóhajtva léptem Bencéhez, aki rögtön maga elé húzott, hogy hátulról átöleljen, illetve egy kicsit hátrébb mentünk, hogy ne szúrjanak ki minket. Éreztem, hogy itt a vége az egész Jackhez kapcsolódó történetnek. Nem kell többé tartanunk tőle, hogy mikor jelenik meg ő vagy valamelyik embere, és visz el minket ki tudja, hova. Végre nyugalmunk lesz. Persze csak ha elkapják őt.

- Nem lesz semmi baj – súgta a fülemhez hajolva barátom. Bár hangja nem éppen nyugalmat sugárzott, bólintottam. Megfordultam, hogy megcsókolhassam őt, ekkor viszont kivágódott az addig még csukva lévő ajtó.

- Nem illik köszönés nélkül távozni. Főleg nem úgy, hogy hónapokra eltűnsz – sétált be lazán Jack. És én most szerettem volna felszívódni innen.

- Bocs, változtak az elképzeléseim, és nem volt időm elbúcsúzni tőled – vágott vissza Bence, miközben finoman hátrébb tolt engem.

- Dehogy még ezt a szépséget is magaddal vitted! – rázta a fejét tettetett sajnálkozással Jack, mire én próbáltam visszafojtani egy grimaszt. Nem akartam elrontani semmit, így inkább csendben maradtam.

- Csak lakást váltottunk, semmi több – bökte ki barátom, ami szerintem meglepetésként érte Jacket, de nem igazán mutatta.

- Ó, ezt sajnálattal hallom – jegyezte meg, majd – mint, aki otthon van – helyet foglalt az ágyon. – Meg sem kínálsz valamivel?

- Hozom – mondtam én gyorsan, csakhogy egy kicsit kiszabaduljak onnan. Vendégünk eleresztett egy vigyort, én pedig igyekeztem minél előbb kisietni a konyhába. A mosogató szélén támaszkodva vettem nagy levegőket, majd miután lenyugtattam magam valamennyire, egy pohárba töltöttem Jacknek vizet.

- Remélem, megfelel – adtam át neki az italt.

- Tőled bármi, szépségem – vigyorgott rám, amitől Bence láthatóan ideges lett, de ahogy odasétáltam mellé, a háta mögött megfogtam a kezét, hogy lenyugtassam. Jack kortyolt a pohárból, és kissé meglepődött a tartalmától. Nem hinném, hogy ásványvízre gondolt.

- Tehát minek köszönhetjük nem éppen megtisztelő látogatásodat? – dobott fel egy témát Bence, nem is próbálta meg elrejteni, hogy nem örültünk Jacknek.

- Ez fájt – tette vendégünk a szíve fölé kezét, mintha ténylegesen megbántották volna barátom előző szavai. – Egyébként még mindig áll a korábbi kérésem. Ezért jöttem. Nekem dolgozol, vagy – nemleges válasz esetén – a barátnőd jön velem. Te döntesz, fiam – hagyták el ajkait az ellentmondást nem tűrő szavak, mire nekem az állam is majdnem leesett, de még idejében becsuktam. Bence viszont nem igazán kontrollálta magát:

- Nem vagyok a fiad, és megmondtam, hogy nem! Akkor sem dolgoznék neked, ha ez lenne az utolsó állás a világon! Nincs miről beszélnünk – tekintette lezártnak a kommunikációt, én pedig attól féltem, barátom elfeledkezett arról, hogy húznunk kellene az időt, itt tartani Jacket, nem elüldözni.

- Rendben. Ez esetben megbánod még ezt – felelt Jack nyugodtan, amitől semmi jót nem reméltem, és elkezdett készülődni a távozáshoz. Idegesen néztem Bencére, hogy mégis mi a frászt művelt, amikor bevillant egy ötlet, hogyan tarthatnánk itt vendégünket. Bence nem fog örülni neki, de nincs más választásom. Csak így tudom helyrehozni, amit ő elrontott.

- Jack, várj! – kiáltottam utána, mire lassan, vigyorogva megfordult.

- Mondd, szépségem.

- Csak azt szeretném, ha… – kezdtem el lassan beszélve, miközben odasétáltam hozzá, és a háta mögé álltam, hogy kéjes hangon a fülébe suttoghassam: – megvárnál – fejeztem be kérésemet, majd rögtön Bencére pillantottam, aki nem igazán értette ezt a helyzetet. Remélem, nem gondol bele mást.

- Megvárni? – visszhangozta utolsó szavamat Jack kikerekedett szemekkel, mint aki nem hiszi el, hogy az egyik álma valóra válhat.

- Igen. Veled szeretnék menni – erősítettem meg, miközben egyik kezemet a vállára csúsztattam, Bencét pedig megajándékoztam egy kacsintással, hogy jelezzem neki, ez csak a tervem része, ne vegye komolyan.

- Igazán? – érdeklődött hitetlenül Jack, ahogy elfordította fejét irányomba.

- Igazán – bólintottam rá a lehető leghitelesebben. – De előtte leellenőrizném még, hogy tényleg nem maradt-e itt valamim – rebegtettem a szempilláimat, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve hozzátettem: – Ha gondolod, jöhetsz velem.

- Szívesen, ha ezzel örömet okozok neked – bólintott rá szélesen mosolyogva. Nem válaszoltam, inkább nagy levegőt véve, a pólója szegélyét megfogva vezettem el a kisebb szobába.

Néhány perce szöszmötöltem bent – pedig pontosan tudtam, hogy semmim nincs már itt –, amikor zajt hallottunk kintről. Lehet, hogy a rendőrök voltak?

- Mi volt ez? – nézett rám hirtelen Jack homlokráncolva.

- Biztos az alattunk lakók – hazudtam gyorsan, és reméltem, hogy elhiszi.