17. rész

Helló! :)
Remélem, mindenkinek kellemesen telt el ez a két és fél hónap, és mondanám, hogy tartsatok velem szeptembertől is, de nem teszem. Úgy alakult ugyanis, hogy ez az utolsó előtti rész, tehát jövőhéten befejeződik a történet.
Nem is búcsúzkodnék most, majd jövőhéten egy picikét, inkább jó olvasást kívánok! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

 

 

 

 

17. rész

Reggel nem éppen úgy ébredtem, ahogy terveztem. Szombat lévén legalább 10 óráig akartam aludni Bencével. Főleg a tegnap éjszaka után. Varázslatos volt, talán ezzel tudnám kellőképpen leírni. Ilyen csodás élmények után pedig szerettem volna, ha ugyanilyen jól indul a hétvége, de nem alakult így. Bence hangjára keltem fel, mert telefonált valakivel.

- Oké, kösz – és máris megszakította a vonalat. Visszafordult, ideges arckifejezése pedig rögtön megváltozott, ahogy észrevette, hogy ébren vagyok. – Jó reggelt, édesem! Jól aludtál? – érdeklődött kedvesen, viszont elég régóta ismerem már, hogy tudjam, ez nem teljes szívből jön.

- Igen. Kivel beszéltél? – kérdeztem azonnal, kissé talán számon kérően, de nem érdekelt. Biztos vagyok benne, hogy valamit elhallgat előlem ismét.

- Az egyik haverommal. Baj van – jelentette ki hideg hangon, én pedig megnyugodtam, hogy nem kell mindent harapófogóval kihúzni belőle, mint általában. Ugyanakkor a gyomrom görcsbe is ugrott utolsó mondata után. Szerencsére nem váratott sokáig a magyarázattal: – Megvan, hogy miért volt nyugtunk Jacktől. Miután lakást váltottunk, keresett többször is a réginél, de, ugye, nem talált meg, ezért kellett neki egy kis idő, hogy kinyomozza, hova lettünk. Hát, sikerült neki.

Monológját hallgatva egyből rám tört a félelem, hogy megint nem vagyunk biztonságban, pedig már egy jó ideje abban voltunk. Illetve csak azt hittem, hogy abban voltunk, mert ezek szerint nem.

- Mennyire gáz a helyzet? – tudakoltam fojtott hangon. Az már természetes, hogy baj van. Ha Jack a képbe jön, mindig baj van.

- Szerintem nagyon. Tett egy ajánlatot, amit visszautasítottam és még el is tűntem hónapokra. Biztosan ki van akadva. Azt sem bírja elviselni, ha nem értenek vele egyet, én pedig nemet mondtam a javaslatára. Nem lepődnék meg, ha meg akarna ölni – mondta ki komolyan, az én gyomorgörcsöm meg csak még nagyobb lett. Ez nem történhet meg!

- Mit kell tennünk?

- Öltözz fel, aztán átsietünk hozzátok. Ott csak nem zavarnak minket a szüleid miatt – adta ki a feladatomat, én pedig rögtön a ruháimat kezdtem el keresgélni magam köré tekerve a takarót. – És ne haragudj, hogy így alakult a reggel a tegnapi után. Nem így terveztem – húzott magához bocsánatkérése közben.

- Semmi baj, egyikünk sem gondolta, hogy ez lesz – intettem le, majd egy gyors csókot nyomtam a szájára, és indultam is öltözni.

10 perccel később már úton is voltunk hozzánk. Fogalmam sincs, mi lesz velünk, de semmi jót nem érzek.

- Honnan tudtad meg azokat az infókat, amiket ébredés után mondtál? – kérdeztem félve pillantva Bencére. Előjött a szokásos kíváncsiságom.

- A haveromtól. Tegnap, amikor babráltam a telefonommal, küldtem neki SMS-t, hogy nézzen utána Jacknek – meglepődtem hosszú válaszán, olyan rövidre számítottam, mint amilyeneket általában ad. Ám szerencsémre gondolhatta, hogy nem érem be annyival, és úgyis kérdezősködnék.

- Baj van – szólaltam meg pár perccel később, ahogy észrevettem Jack autóját mögöttünk a visszapillantóban. Csak egy autó volt köztünk. – Itt van Jack.

- A francba! – dühöngött visszafogottan Bence. – Észrevett minket?

- Hát… nincs kizárva – feleltem felmérve a helyzetet, ami cseppet sem volt megnyugtató. Akármerre kanyarodnánk le, észrevenne minket.

- Szuper! – csapott barátom a kormányra, majd újra az útra koncentrált, ahogy én is. Ekkor jöttem rá, hogy hamarosan el kell kanyarodnunk. – Soha nem gondoltam volna, hogy valaha eljön ez a pillanat, de hívd a rendőrséget. Kevesek vagyunk ide már mi – mondta fáradtan, én pedig alig mertem hinni a fülemnek. Rendőrség? Erről miért nem volt szó eddig?

- És ez csak most jut eszedbe? Bence, az ég áldjon meg! Amióta ismerlek, számtalan lehetőség lett volna rendőrséget hívni, és ezt csak most akarod megtenni?! – beszéltem neki egyre indulatosabban, mert képtelen voltam feldolgozni, hogy erre csak most kerül sor. Már régen hívni kellett volna őket.

- Neked sem jutott eszedbe, úgyhogy maradj csendben! – kaptam meg én is a leszúrást, bár nem igazán érdekelt.

- Mert azt hittem, hogy velük is kapcsolatban van, vagy mit tudom én!

- Azt soha nem mondtam. De tárcsázd már őket, mert mindjárt jön a kanyar – emlékeztetett a nagy szóváltásunk közben. Szem forgatva tettem eleget kérésének, majd a 107-et beütve a fülemhez emeltem a mobilomat.

Nem a mi házunknál álltunk meg, hanem visszamentünk Bence régi lakásához. Nem akartuk kockáztatni, hogy anyáék veszélybe kerülnek, ahogy azt sem, hogy lelepleznénk az új házat, így maradt ez a variáció.

Mivel a rendőrségnek szüksége van egy kis időre, amíg ideér, mi bementünk a lakásba a megbeszélteknek megfelelően. Merthogy a megérkezésünkig minden apró részletet meg kellett tárgyalni. Kiderült, hogy Jacket már régóta keresik, csak éppen mindig kicsúszott a kezük közül. Most viszont itt a lehetőség elkapni őt örökre, mert elég súlyos bűntetteteket követett el.

- Akkor még egyszer! – vágta be maga mögött Bence az ajtót, ahogy felértünk. – Innen nem megyünk sehova, remélhetőleg Jack feljön, húzzuk az időt, amíg nem jön a rendőrség, aztán ha megérkeznek, elkapják őt, és ennyi – hadarta el a megbeszélteknek hűen a tervet. Muszáj beválnia.

- És ha valami nem jól sikerül? – tettem fel félve a kérdést.

- Arra jobb, ha nem gondolunk – mondta hűvösen, majd az ablakhoz sétált, ahonnan rálátást nyerhettünk a panelház bejáratára.

Nagyot sóhajtva léptem Bencéhez, aki rögtön maga elé húzott, hogy hátulról átöleljen, illetve egy kicsit hátrébb mentünk, hogy ne szúrjanak ki minket. Éreztem, hogy itt a vége az egész Jackhez kapcsolódó történetnek. Nem kell többé tartanunk tőle, hogy mikor jelenik meg ő vagy valamelyik embere, és visz el minket ki tudja, hova. Végre nyugalmunk lesz. Persze csak ha elkapják őt.

- Nem lesz semmi baj – súgta a fülemhez hajolva barátom. Bár hangja nem éppen nyugalmat sugárzott, bólintottam. Megfordultam, hogy megcsókolhassam őt, ekkor viszont kivágódott az addig még csukva lévő ajtó.

- Nem illik köszönés nélkül távozni. Főleg nem úgy, hogy hónapokra eltűnsz – sétált be lazán Jack. És én most szerettem volna felszívódni innen.

- Bocs, változtak az elképzeléseim, és nem volt időm elbúcsúzni tőled – vágott vissza Bence, miközben finoman hátrébb tolt engem.

- Dehogy még ezt a szépséget is magaddal vitted! – rázta a fejét tettetett sajnálkozással Jack, mire én próbáltam visszafojtani egy grimaszt. Nem akartam elrontani semmit, így inkább csendben maradtam.

- Csak lakást váltottunk, semmi több – bökte ki barátom, ami szerintem meglepetésként érte Jacket, de nem igazán mutatta.

- Ó, ezt sajnálattal hallom – jegyezte meg, majd – mint, aki otthon van – helyet foglalt az ágyon. – Meg sem kínálsz valamivel?

- Hozom – mondtam én gyorsan, csakhogy egy kicsit kiszabaduljak onnan. Vendégünk eleresztett egy vigyort, én pedig igyekeztem minél előbb kisietni a konyhába. A mosogató szélén támaszkodva vettem nagy levegőket, majd miután lenyugtattam magam valamennyire, egy pohárba töltöttem Jacknek vizet.

- Remélem, megfelel – adtam át neki az italt.

- Tőled bármi, szépségem – vigyorgott rám, amitől Bence láthatóan ideges lett, de ahogy odasétáltam mellé, a háta mögött megfogtam a kezét, hogy lenyugtassam. Jack kortyolt a pohárból, és kissé meglepődött a tartalmától. Nem hinném, hogy ásványvízre gondolt.

- Tehát minek köszönhetjük nem éppen megtisztelő látogatásodat? – dobott fel egy témát Bence, nem is próbálta meg elrejteni, hogy nem örültünk Jacknek.

- Ez fájt – tette vendégünk a szíve fölé kezét, mintha ténylegesen megbántották volna barátom előző szavai. – Egyébként még mindig áll a korábbi kérésem. Ezért jöttem. Nekem dolgozol, vagy – nemleges válasz esetén – a barátnőd jön velem. Te döntesz, fiam – hagyták el ajkait az ellentmondást nem tűrő szavak, mire nekem az állam is majdnem leesett, de még idejében becsuktam. Bence viszont nem igazán kontrollálta magát:

- Nem vagyok a fiad, és megmondtam, hogy nem! Akkor sem dolgoznék neked, ha ez lenne az utolsó állás a világon! Nincs miről beszélnünk – tekintette lezártnak a kommunikációt, én pedig attól féltem, barátom elfeledkezett arról, hogy húznunk kellene az időt, itt tartani Jacket, nem elüldözni.

- Rendben. Ez esetben megbánod még ezt – felelt Jack nyugodtan, amitől semmi jót nem reméltem, és elkezdett készülődni a távozáshoz. Idegesen néztem Bencére, hogy mégis mi a frászt művelt, amikor bevillant egy ötlet, hogyan tarthatnánk itt vendégünket. Bence nem fog örülni neki, de nincs más választásom. Csak így tudom helyrehozni, amit ő elrontott.

- Jack, várj! – kiáltottam utána, mire lassan, vigyorogva megfordult.

- Mondd, szépségem.

- Csak azt szeretném, ha… – kezdtem el lassan beszélve, miközben odasétáltam hozzá, és a háta mögé álltam, hogy kéjes hangon a fülébe suttoghassam: – megvárnál – fejeztem be kérésemet, majd rögtön Bencére pillantottam, aki nem igazán értette ezt a helyzetet. Remélem, nem gondol bele mást.

- Megvárni? – visszhangozta utolsó szavamat Jack kikerekedett szemekkel, mint aki nem hiszi el, hogy az egyik álma valóra válhat.

- Igen. Veled szeretnék menni – erősítettem meg, miközben egyik kezemet a vállára csúsztattam, Bencét pedig megajándékoztam egy kacsintással, hogy jelezzem neki, ez csak a tervem része, ne vegye komolyan.

- Igazán? – érdeklődött hitetlenül Jack, ahogy elfordította fejét irányomba.

- Igazán – bólintottam rá a lehető leghitelesebben. – De előtte leellenőrizném még, hogy tényleg nem maradt-e itt valamim – rebegtettem a szempilláimat, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve hozzátettem: – Ha gondolod, jöhetsz velem.

- Szívesen, ha ezzel örömet okozok neked – bólintott rá szélesen mosolyogva. Nem válaszoltam, inkább nagy levegőt véve, a pólója szegélyét megfogva vezettem el a kisebb szobába.

Néhány perce szöszmötöltem bent – pedig pontosan tudtam, hogy semmim nincs már itt –, amikor zajt hallottunk kintről. Lehet, hogy a rendőrök voltak?

- Mi volt ez? – nézett rám hirtelen Jack homlokráncolva.

- Biztos az alattunk lakók – hazudtam gyorsan, és reméltem, hogy elhiszi.

16. rész

Sziasztok! :)
Az utolsó hetekben hoztam is az új olvasnivalót. Az előzőhöz köszönöm a pipákat, remélem, ez is tetszeni fog. És az a helyzet, hogy ez az utolsó rész, ami készen van. A 17.-hez még kell, azt hiszem, 1 oldal, azt még biztosan időben tudom hozni, remélem, a többit is, de majd kiderül.
Kellemes olvasást! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

16. rész

A hetek múlásával sikerült találnunk egy olyan lakást Bencének, ami mindkettőnk számára megfelelőnek bizonyult. Nem volt könnyű, de megoldottuk. Ez valamivel nagyobb, mint az előző, ami azért fontos, mert Bence felvetette, hogy ideköltözhetnék hozzá. Hidegzuhanyként ért ez az ötlete, nem éreztem úgy, hogy fel lennék erre készülve, így csak annyit mondtam, hogy meglátom. Persze nem azonnal kell döntenem, és addig biztosan nem költözhetek el anyáéktól, amíg le nem érettségizek. Tehát van még néhány hónapom. Viszont nem igazán tudok előre tervezni Jack miatt. Egyetlen egy döntésével is romba dönthet mindent.

- Mondtad már a szüleidnek a költözést? – kérdezte Bence, miután túlestünk a reggeli csókon, és a BMW-hez kísért, hogy suliba menjünk.

- Még nem, és egy ideig nem is szeretném. Túl hamar van még, később is ráér – osztottam meg vele véleményemet.

Természetesen nem ellenzem ezt az ötletét sem Bencének, csak egyszerűen néhány hét múlva szeretném anyáéknak elmondani. Addig én is végig tudom gondolni a dolgokat, semmit sem akarok elsietni.

Órák után felszabadultan léptünk ki a tavaszi napsütésbe. Nagyon vártam már a jó időt, hogy ne kelljen millió ruhát felvenni, és végre itt van. De mivel mi végzősök vagyunk, a tavasz szinte egyet jelent az érettségire való készüléssel, ami mindjárt itt van. Nem elég nekünk, Bencével, Jackkel bajlódni, még tanulnunk is kell. Szuper.

- Nem tetszik nekem ez a dolog – emelte fel barátom a fejét a matek füzetéből váratlanul. Hozzánk mentünk, nehogy lelepleződjön az új lakás.

- Micsoda? A másodfokú egyenlet? Szerintem van annál rosszabb – néztem rá én éppen az irodalom szöveggyűjteményemből. Verset próbáltam elemezni.

- Mi? Ja, nem, nem a tanulással kapcsolatos – rázta a fejét szórakozva, én pedig szinte tudtam, hogy mire, pontosabban kire gondolt. – Jack február óta nem jelentkezett, és most április van. Itt valami gyanús – vágott eltűnődött arcot. Valóban hónapok óta nem hallottunk róla semmit.

- Gondolod, hogy tervez valamit? – raktam félre a tanulnivalót, mert egyáltalán nem érdekelt. Most van fontosabb dolgunk is.

- Szinte biztosra veszem – bólintott rá, miközben befészkeltem magam az ölébe. Előszedte a telefonját, pötyögött rajta valamit, és már el is rakta.

- Mit csináltál?

- Intézkedtem az ügy érdekében – felelt ködösen, amitől a falra tudtam volna mászni. Még mindig nagyon utálom, amikor nem képes elmondani nekem ilyen fontos dolgokat, és inkább elhallgatja, mert szerinte nekem az a biztonságos. Hát nem! Az a biztonságos, ha tisztában vagyok mindennel.

- Hónapok óta járunk – kezdtem nyugodt hangnemben. – Nem tennél annyi engedményt, hogy most kivételesen engem is beavatsz a helyzet alakulásába? Miért mindig én vagyok az utolsó, aki megtudja a fejleményeket? – kérdeztem már nem annyira nyugodtan, sokkal inkább megrovón, de Bence csak mosolygott, ami eléggé idegesített.

- Nem, nem teszek semmilyen engedményt, mert ez így jó. És ejtjük ezt a témát – jelentette ki úgy, hogy tudtam, egyáltalán nem érdekeli az én véleményem, és tett is róla, hogy ne tudjak mondani semmit: megcsókolt. Jellemző, megint a csáberejét veti be, hogy elterelje a gondolataimat. És sajnálatos módon sikerült és sikerül is neki. Mindig.

- Kicsim, átugrok a szomszédba, apád meg csak később jön haza. Vigyázz a házra! – kiáltott be anya a szobámba, szerencsére nem nyitott ránk. Gyorsan visszaordítottam egy „okét”, és hallottam is, ahogy csukódik a bejáró.

- Szerintem zárd be az ajtót. Jobban járunk – tanácsolta Bence, amikor ismét neki szentelem a figyelmemet.

- Ó, igen, persze, Jack – sóhajtottam észbe kapva, hogy ezt hogy felejthettem el, és máris szaladtam elfordítani a kulcsot.

- Nem rá értettem – húzta mosolyra a száját, amikor visszaértem. – Arra, amit terveztem. Veled – világosított fel, döbbent arckifejezésem pedig rögtön átváltott csodálkozóra. Hogy micsoda? Velem? Ó, máris félek.

- Örülnék, ha érthetően beszélnél – próbáltam palástolni idegességem – vagy inkább félelmem – a megrovással, de Bence csak mosolygott továbbra is.

- Lényegtelen. Fejezzük be a tanulást – váltott témát azonnal, kétségek között hagyva engem. Így hogy tanuljak? Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem lényegtelen a terve. És nekem van is tippem rá, hogy mi az.

1 óra múlva néztem fel a történelemkönyvemből, Bence pedig a nyelvtant rakta félre. Az agyam most készült ki a mai napra.

- Kész, ennyi volt. Ha még több évszámot látok, nem csak a múltban lesz háború – sóhajtottam tanulástól elgyötörve, és máris elpakoltam a táskámba.

- Én pedig meguntam a mondatokat elemezni, elegem volt belőlük – dobta le Bence a nála lévő könyvet. Meg tudtam érteni.

Ahogy a tanulást és minden más, fontos dolgot félretettem és átültem Bence mellé az ágyamra, jól eső nyugodtság szállt meg. Ez is csak az ő közelében van. Bár a kapcsolatunk elején még egyáltalán nem gondoltam, hogy ez lesz, most nem bánok semmit, ami abban segített, hogy ide jussunk. Nem tudnék már Bence nélkül lenni, és ő sem nélkülem.

Ekkor hirtelen megéreztem a nyakamon barátom ajkait, ahogy apró puszikkal haladt a számig, ott pedig csókban forrtak össze. Végigfutott rajtam a bizsergés, amikor hozzám ért, kezem automatikusan landolt a hajában, míg Bence eldöntött az ágyon.

- Van egy jobb ötletem, hogy mivel felejtsük el a tanulást – suttogta kéjes hangon, míg engem kirázott a hideg.

A csodálatos pillanatokat csak a kopogás szakította meg, ami azt jelezte, hogy apa megérkezett. Gyorsan beengedtem, miközben a légzésemet megpróbáltam normalizálni. Mire visszaértem a szobámba, sikerült.

- Bocs – szabadkoztam apa jelenléte miatt, hiszen nem így terveztem néhány perccel ezelőtt a dolgokat, ahogy Bence sem. Készen álltam bármire, amit szeretett volna velem. Bármire.

- Semmi baj, van B tervem – felelt sejtelmesen mosolyogva, ezzel pedig azonnal fel is vidított. – Gyerünk az új lakásba! Úgyis fel kell egyszer avatni az ágyat – jegyezte meg kajánul elvigyorodva, mire elpirultam.

- Szeretnéd te azt – vágtam vissza, bár szerintem mindketten tudtuk, hogy én is benne lennék.

Ahogy kiszálltunk az új lakás előtt a BMW-ből, kissé megijedtem. Hirtelen nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy bemenjek, mert tudtam, mit fogunk csinálni. Legalábbis volt rá ötletem. És bár nem bánnám, most valahogy biztonságosabbnak éreztem volna, ha hazamennék.

- Mehetünk? – kérdezte Bence, amikor mellém ért. Biztosan észrevette, hogy valami nem okés velem.

- Igen – erőltettem magabiztosságot a hangomba. Nem akarok egy ilyen dologtól megrettenni, és csalódást okozni Bencének.

Összekulcsolta a kezünket, ahogy elindultunk. Amint beértünk, az ajtót bezárta, a szívem pedig a torkomban dobogott, izzadt a tenyerem és zavarban voltam. És nem is csináltunk még semmit!

Arra eszméltem fel, hogy egy kéz simított végig a karomon, egy másik felemelte a fejemet az államnál fogva, és ajkak értek hozzá az enyémekhez, majd egy nyelv hívta táncra a sajátomat. Testemben végigfutott a remegés, az a jól eső remegés, amit csak akkor érzel, ha szerelmed tesz veled valamit. Miközben csókunk elmélyedt, a térhajlatomnál fogva felemelt Bence, lábaimat dereka köré csavartam kapaszkodás gyanánt, és megindult velem a szobája felé. Az ajtaját belökte a lábával, pillanatokon belül pedig már az ágyán voltam… amelyet fel akart avatni… velem. Én egy egyszerű itt alvással is beértem volna, de oké, benne vagyok mindenben, mert szeretem őt.

A következő másodpercben már azt vettem észre, hogy a felsőmet húzza felfelé, amiben segítettem is neki, majd rögtön nyúltam az övéhez, hogy levegyem róla. Elégedett mosollyal nyugtázta, és máris a nadrágjával babrált. Nem habozott, az alsónadrágjával együtt lehúzta magáról, én pedig először zavarban voltam és elpirultam, de meglepően gyorsan hozzászoktam a helyzethez. Az én nadrágom volt a következő, amitől megszabadultam Bencének köszönhetően. Amint azt eldobta, szája a számon volt, nyelve a nyelvemmel szórakozott, közben pedig leszedte rólam a fehérneműmet is.

Ekkor váratlanul megállt minden mozdulatával, és egyenesen a szemembe nézett, miközben feltette kérdését:

- Biztos vagy benne? – hangja lágyan csengett még tovább a fülemben, ahogy tanulmányoztam gyönyörű arcát.

- Teljes mértékben – bólintottam rá, és nem hazudtam. A kezdeti bizonytalanságom elszállt, én is akartam mindent ugyanúgy, ahogyan ő is.

- Oké – tartott egy szusszanásnyi szünetet, majd folytatta: – Először fájni fog, bocsáss meg érte. Te vagy az egyetlen ember a világon, akinek nem akarok fájdalmat okozni. De jobb lesz egy idő után, ígérem – magyarázta esendő hangsúllyal, magamban pedig mosolyogtam, hogy mennyire nem akar nekem rosszat. Ám ezt a „rosszat” képes vagyok elviselni.

- Hé, nyugi! – túrtam bele lágyan barna hajkoronájába. – Soha nem volt semmilyen dolgom fiúkkal, de azt tudom, hogy ebbe nem halok bele – nyugtattam meg, és éreztem a szinte már remegő testét felettem.

Nem válaszolt, csak kifújta az eddig benntartott levegőt, ajkát pedig ráhelyezte az enyémre. Lehet, hogy Bence jobban izgul, mint én? Míg én ezen tűnődtem, hirtelen megéreztem, hogy eljött a pillanat, amelyre már mindketten oly’ régóta vártunk. És szerintem egyetértünk, hogy megérte.

- Szeretlek – tette meg vallomását, miközben belém hatolt, én pedig próbáltam szokni az új helyzetet. Nem mondom, hogy kellemes volt, mert nem, de elviseltem, mert szerettem a rajtam, bennem lévő fiút.

- Én is szeretlek – viszonoztam néhány nyögés között, és lassacskán tényleg elkezdtem élvezni. Élveztem minden pillanatát.

15. rész

Helló! :)
Már tegnap akartam jelentkezni, csak egy kis csúszásban voltam strandolás és net hiány miatt, de a lényeg, hogy itt az új. A vége felé járunk már, pontosan nem tudom még megmondani, mennyire, viszont az biztos - mint említettem korábban is -, hogy 20 résznél nem lesz több.
Remélem, tetszeni fog a rész, és kellemes olvasást kívánok! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

15. rész

Álmomban újra átéltem az estét, és úgyis fantasztikus volt. Lehetetlenség betelni Bencével. Ha egyszer kap belőle az ember, nem tud leszokni róla.

- Miért nem alszol? – kérdezte Bence, meglepve ezzel engem. Még mindig ott feküdtem a karjaiban, szorosan ölelt magához.

- Honnan tudod, hogy nem alszok?

- Mosolyogsz – mondta, és ekkor vettem észre, hogy tényleg. Igaza van. – És álmodtál is valamit. Micsodát?

- Na, azt honnan veszed? – fordultam meg szerelmes fogságában, hogy szemben legyek vele, és láthassam az arcát.

- Nyögdécseltél. Csak nem szerepeltem benne? – találta el pontosan, végig vigyorogva. Fülig pirulva bólintottam egyet. – És jó volt?

- Szerinted? – kérdeztem vissza röhögve, teljesen elpirosodva. Olyan hülye tud lenni. – Az elmúlt néhány óra volt benne, szóval nem, Bence, nem volt jó – ironizáltam eléggé beleélve magam, amit Bence a csókjával szakított meg. Nyelve könnyedén átsiklott az én számba, és hívta szerelmes táncra az enyémet. A lehető legboldogabban engedtem akaratának, hiszen semmi más nem volt, amit kívánhattam volna: azzal a személlyel voltam, akit a világon a legjobban szeretek, Bencével. Kell ennél több?

- Nyugi, kicsim – távolodott el tőlem fogalmam sincs, mennyi idő után. – Ha nagyon beleéled magad, én sem tudok ellenállni – húzódott széles mosoly az arcára, én pedig elpirulva bólintottam.

- Jó, akkor fejezzük be a filmet – váltottam gyorsan témát, mire Bence megrökönyödve nézett vissza rám.

- Éjjel 2 óra van. Ilyenkor te filmezni akarsz?

- Holnap szombat, szóval miért ne? – kapta meg a magyarázatot, amivel csak egyetérteni tudott. Kimásztam az ágyból, beállítottam a megfelelő helyre a laptopot, majd a folytatásra kattintva befejeztük a filmet.

- Jó reggelt! – ébredtem fel Bence mosolygós hangjára. Bár szívesen aludtam volna még, nem akartam erre „elpazarolni” az együtt töltött időnket.

- Neked is! Hány óra? – kérdeztem rögtön, miután a reggeli csókból kiváltam.

- 11 – olvasta le a telefonja képernyőjéről. Ennyit az időpazarlásról. – Ez olyan nagy baj? – kérdezte az arcomat tanulmányozva, amire gondolom, kiült, hogy nem pont így terveztem.

- Nem, csak minél több időt akarok veled tölteni – magyaráztam meg, majd azzal a lendülettel kikeltem az ágyból, hogy a szekrényemhez mehessek. – Gyerünk el valahova! – kiáltottam fel, és máris szaladtam a fürdőbe felöltözni és rendbe szedni magam.

Mire visszaértem, már Bence is elkészült, így gyorsan elköszönve anyáéktól, kisiettünk az ajtón. Ekkor viszont olyan emberrel találkoztunk, akivel nem kellett volna, és akire nem számítottunk. Nagyon nem.

- Igen, itt vannak – mondta a telefonba Maxim, majd egy vigyorral az arcán indult el hozzánk és tette el a készüléket. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen szép házatok van! – tette az ártatlant, pedig mindhárman pontosan tudtuk, hogy jelenleg a lakásunk kinézete a leglényegtelenebb dolog.

- Mit akarsz? – terelte a fontos témára a szót Bence, miközben egy karjával átfonta a derekamat. Kellett is, hogy egy picit biztonságban érezzem magam.

- Nem kaptam felhatalmazást arra, hogy eláruljam. Szálljatok be, és megtudjátok – nyitotta ki egy laza mozdulattal a fehér Mercedes ajtaját.

- Nem, annyira azért nem érdekel – rázta a fejét Bence kissé szórakozottan. Ha nem félnék, hogy mi vár ránk, még nevettem is volna.

- Ez parancs volt, ha nem tűnt volna fel. Beszállni! – nyomta meg a hangját, és én már el is indultam volna, de Bence nem mozdult mellettem.

- Csak egy okot mondj – szólt vissza nyugodt hangnemben. Örülök, hogy kettőnk közül legalább ő kezelni tudja ezt a helyzetet.

- Ha nem teszed azt, amit mondok, elbúcsúzhatsz a kis barátnődtől. Örökre – rémültem húzódtam közelebb Bencéhez, ő pedig erősebben ölelt magához. Tudtam, hogy velem fogják megzsarolni őt. Én vagyok az egyetlen gyenge pontja – tudomásom szerint –, és ezt ki is használják elég rendesen.

- Menj a pokolba! Jackkel együtt! – mordult fel barátom dühösen, kezét elvette a derekamról, összekulcsolta az enyémmel, és elindultunk az autóhoz.

- Te is jössz velünk, ne feledd – nézte vigyorogva Maxim, ahogy elhaladtunk előtte. Kinyitotta az egyik embere az ajtót, én pedig be is szálltam.

- Alig várom – vágott vissza Bence ugyanolyan arccal, mint Maxim, majd elfoglalta a helyet mellettem az autóban. – Utálom, hogy belerángattalak téged is – suttogta a fülembe, hogy csak én halljam, miközben elindultunk.

- Minden rendben lesz – nyugtattam őt is és saját magamat is. Egy ilyen csodálatos este és reggel után egyáltalán nem gondoltam volna, hogy így fog folytatódni a nap. Ki se kellett volna jönnünk a szobámból.

- Megérkeztünk – tájékoztatott minket Maxim úgy egy órával később, mire sóhajtottam egy nagyot. Pont erre nem volt szükségem a mai napra. Csak egy kicsit akartam romantikázni a barátommal, de még ezt sem lehet.

- Csináld azt, amit én mondok – súgta Bence nekem, amire bólintottam, majd kiszálltunk mindannyian. Egyből összekulcsoltuk a kezünket Bencével, és elindultunk Maxim után, aki bevezetett minket egy kaszinóba. Gondolom, ez is Jack tulajdona. Ismét csak hátra mentünk, egy irodába.

- Ó, hát kiket látnak szemeim! – ragyogott fel Jack szeme, ahogy beléptünk a terembe, és észrevette, hogy itt vagyunk. – Örülök, hogy ismét találkozunk. Lenne kedvetek velem ebédelni? – kérdezte felháborítóan nyájas hangon. Nem válaszolt egyikünk sem. – Kérlek – mosolygott erőltetetten, mire Bence elindult az asztalhoz. Ennek örültem azért, mert nem is reggeliztünk, szóval már éhes voltam, és szerintem barátom is.

Fél órával később fejeztük be az evést, ami igencsak tele volt feszültséggel. Én konkrétan felnézni sem mertem a tányéromból. Bence próbált nyugodt maradni, de én láttam rajta, hogy azért ideges. Jack pedig… hát ő élvezte a legjobban az ebédet, az kétségtelen.

- Nos, akkor játszunk egy partit – szólalt meg vendéglátónk, mondata után pedig azonnal hozták is az emberei a kártyát, és elpakoltak az asztalról.

- Nem értem, miért jó neked, hogy állandóan iderángatsz minket – vetette oda félvállról Bence. Ezt lehet, én nem mondtam volna, de mindegy.

- Örülök, hogy erre rákérdeztél – mosolyodott el Jack. – Ha végeztünk, megtudod – zárta rövidre, majd kiosztotta a lapokat.

1 órával később ért véget a játszma Bence győzelmével. Azt hittem, hogy Jack nem fog örülni neki, de pont ellenkezőleg, elégedett volt.

- Szép volt – nyugtázta bólintva. – És akkor a lényeg: szeretném, ha nekem dolgoznál, ezért hívtalak ide ennyiszer.

- Biztos, hogy nem – jelentette ki Bence komolyan. Ezzel egyébként egyetértettem. Az hiányozna még! Ez a kapcsolat is bőven elég, sőt, még sok is, a legkevésbé kell az, hogy a főnöke legyen.

- Sajnos számítottam erre a válaszra – vágott szomorú arcot tettetve. – Úgyhogy erre is kitaláltam valamit: vagy nekem dolgozol, vagy elköszönsz a kis barátnődtől. Nagyon szép élete lehetne mellettem is – jelent meg egy vigyor az arcán. Én képtelen voltam elhinni, Bence pedig már állt volna fel, hogy behúzzon neki egyet, de Jack emberei előbb jelentek meg, hogy lefogják, mint gondolta, így nem sikerült.

- Te nem vagy normális! – sziszegte Bence, miután visszaültették a helyére.

- Válassz! – hagyta figyelmen kívül a beszólást Jack kissé idegesen. Szerintem elege volt Bencéből. De most két rossz közül melyiket válassza?

- Nem! Majd szólj, ha normális opciókat adsz meg, addig nem érdekelsz! – köpködte Bence a szavakat Jack képébe, majd megragadta a kezem, és kiviharzottunk az ajtón.

- Hagyjátok. Ez még úgysincs lejátszva – hallottam még meg Jack hangját, ahogy leinti az embereit. Nagyon rosszat sejtek, nagyon rosszat.

Szinte futottunk a Mercedeshez, ahol meg sem álltunk, azonnal beszálltunk az autóba, Bence indította a motorját és máris elhagytuk azt a szörnyűséges helyet. Gondolom, nem baj, ha most elvisszük ezt az autót.

- Most mit fogunk csinálni? – kérdeztem idegesen, nagyjából negyed óra múlva. Ennyi idő kellett, hogy átgondoljam a dolgokat, csak éppen semmire nem jutottam. Hogy a fenébe mászunk ki ebből?

- Elmegyünk hozzád, aztán kitalálunk mindent – felelt végig az utat nézve, és tudtam, hogy legszívesebben felrobbanna mérgében.

- Rendben – bólintottam rá, innentől pedig csendben is maradtam. Egyikünk sem volt abban az állapotban, hogy beszélgessen, hiszen csak egy témáról tudtunk volna, ahhoz viszont kellene a megoldás. Ami nincs jelenleg.

Amikor megálltunk a házunk előtt, mindketten egy nagy levegőt véve próbáltuk lenyugtatni magunkat. Legalábbis annyira, hogy anyáék ne vegyenek észre semmit. Ők nem tudhatnak erről az egészről, ahogy mások sem. Csak jeleztem, hogy megérkeztünk, és máris a szobámban voltunk.

- Az út alatt gondolkoztam – jelentette be komoly hangon Bence, én pedig már előre féltem a döntésétől, amibe nem hiszem, hogy sok beleszólásom lesz. – Keresek egy másik házat, ahol mindketten biztonságban lehetünk, hiszen ismerik az én jelenlegi lakásomat, és ma reggel bebizonyosodott, hogy a tiédet is. A szüleidnek és neked is biztonságban kell lennetek.

- Rendben – egyeztem bele megkönnyebbültebben, mert már minden lehetséges rossz variáció átfutott az agyamon. Például, hogy szakít velem.

- Jó, akkor máris kereshetünk valamit a neten – azzal máris kezébe vette a laptopomat, és nekikezdtünk a kutakodásnak.

Bence döntésével természetesen nem volt semmi bajom. Az viszont kétséges, hogy mennyire fog ez beválni. Nem bujkálhatunk egész életünkben, ráadásul úgy, hogy senki nem tud erről. Kell valamilyen más megoldás is.