15. rész

Helló! :)
Már tegnap akartam jelentkezni, csak egy kis csúszásban voltam strandolás és net hiány miatt, de a lényeg, hogy itt az új. A vége felé járunk már, pontosan nem tudom még megmondani, mennyire, viszont az biztos - mint említettem korábban is -, hogy 20 résznél nem lesz több.
Remélem, tetszeni fog a rész, és kellemes olvasást kívánok! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

15. rész

Álmomban újra átéltem az estét, és úgyis fantasztikus volt. Lehetetlenség betelni Bencével. Ha egyszer kap belőle az ember, nem tud leszokni róla.

- Miért nem alszol? – kérdezte Bence, meglepve ezzel engem. Még mindig ott feküdtem a karjaiban, szorosan ölelt magához.

- Honnan tudod, hogy nem alszok?

- Mosolyogsz – mondta, és ekkor vettem észre, hogy tényleg. Igaza van. – És álmodtál is valamit. Micsodát?

- Na, azt honnan veszed? – fordultam meg szerelmes fogságában, hogy szemben legyek vele, és láthassam az arcát.

- Nyögdécseltél. Csak nem szerepeltem benne? – találta el pontosan, végig vigyorogva. Fülig pirulva bólintottam egyet. – És jó volt?

- Szerinted? – kérdeztem vissza röhögve, teljesen elpirosodva. Olyan hülye tud lenni. – Az elmúlt néhány óra volt benne, szóval nem, Bence, nem volt jó – ironizáltam eléggé beleélve magam, amit Bence a csókjával szakított meg. Nyelve könnyedén átsiklott az én számba, és hívta szerelmes táncra az enyémet. A lehető legboldogabban engedtem akaratának, hiszen semmi más nem volt, amit kívánhattam volna: azzal a személlyel voltam, akit a világon a legjobban szeretek, Bencével. Kell ennél több?

- Nyugi, kicsim – távolodott el tőlem fogalmam sincs, mennyi idő után. – Ha nagyon beleéled magad, én sem tudok ellenállni – húzódott széles mosoly az arcára, én pedig elpirulva bólintottam.

- Jó, akkor fejezzük be a filmet – váltottam gyorsan témát, mire Bence megrökönyödve nézett vissza rám.

- Éjjel 2 óra van. Ilyenkor te filmezni akarsz?

- Holnap szombat, szóval miért ne? – kapta meg a magyarázatot, amivel csak egyetérteni tudott. Kimásztam az ágyból, beállítottam a megfelelő helyre a laptopot, majd a folytatásra kattintva befejeztük a filmet.

- Jó reggelt! – ébredtem fel Bence mosolygós hangjára. Bár szívesen aludtam volna még, nem akartam erre „elpazarolni” az együtt töltött időnket.

- Neked is! Hány óra? – kérdeztem rögtön, miután a reggeli csókból kiváltam.

- 11 – olvasta le a telefonja képernyőjéről. Ennyit az időpazarlásról. – Ez olyan nagy baj? – kérdezte az arcomat tanulmányozva, amire gondolom, kiült, hogy nem pont így terveztem.

- Nem, csak minél több időt akarok veled tölteni – magyaráztam meg, majd azzal a lendülettel kikeltem az ágyból, hogy a szekrényemhez mehessek. – Gyerünk el valahova! – kiáltottam fel, és máris szaladtam a fürdőbe felöltözni és rendbe szedni magam.

Mire visszaértem, már Bence is elkészült, így gyorsan elköszönve anyáéktól, kisiettünk az ajtón. Ekkor viszont olyan emberrel találkoztunk, akivel nem kellett volna, és akire nem számítottunk. Nagyon nem.

- Igen, itt vannak – mondta a telefonba Maxim, majd egy vigyorral az arcán indult el hozzánk és tette el a készüléket. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen szép házatok van! – tette az ártatlant, pedig mindhárman pontosan tudtuk, hogy jelenleg a lakásunk kinézete a leglényegtelenebb dolog.

- Mit akarsz? – terelte a fontos témára a szót Bence, miközben egy karjával átfonta a derekamat. Kellett is, hogy egy picit biztonságban érezzem magam.

- Nem kaptam felhatalmazást arra, hogy eláruljam. Szálljatok be, és megtudjátok – nyitotta ki egy laza mozdulattal a fehér Mercedes ajtaját.

- Nem, annyira azért nem érdekel – rázta a fejét Bence kissé szórakozottan. Ha nem félnék, hogy mi vár ránk, még nevettem is volna.

- Ez parancs volt, ha nem tűnt volna fel. Beszállni! – nyomta meg a hangját, és én már el is indultam volna, de Bence nem mozdult mellettem.

- Csak egy okot mondj – szólt vissza nyugodt hangnemben. Örülök, hogy kettőnk közül legalább ő kezelni tudja ezt a helyzetet.

- Ha nem teszed azt, amit mondok, elbúcsúzhatsz a kis barátnődtől. Örökre – rémültem húzódtam közelebb Bencéhez, ő pedig erősebben ölelt magához. Tudtam, hogy velem fogják megzsarolni őt. Én vagyok az egyetlen gyenge pontja – tudomásom szerint –, és ezt ki is használják elég rendesen.

- Menj a pokolba! Jackkel együtt! – mordult fel barátom dühösen, kezét elvette a derekamról, összekulcsolta az enyémmel, és elindultunk az autóhoz.

- Te is jössz velünk, ne feledd – nézte vigyorogva Maxim, ahogy elhaladtunk előtte. Kinyitotta az egyik embere az ajtót, én pedig be is szálltam.

- Alig várom – vágott vissza Bence ugyanolyan arccal, mint Maxim, majd elfoglalta a helyet mellettem az autóban. – Utálom, hogy belerángattalak téged is – suttogta a fülembe, hogy csak én halljam, miközben elindultunk.

- Minden rendben lesz – nyugtattam őt is és saját magamat is. Egy ilyen csodálatos este és reggel után egyáltalán nem gondoltam volna, hogy így fog folytatódni a nap. Ki se kellett volna jönnünk a szobámból.

- Megérkeztünk – tájékoztatott minket Maxim úgy egy órával később, mire sóhajtottam egy nagyot. Pont erre nem volt szükségem a mai napra. Csak egy kicsit akartam romantikázni a barátommal, de még ezt sem lehet.

- Csináld azt, amit én mondok – súgta Bence nekem, amire bólintottam, majd kiszálltunk mindannyian. Egyből összekulcsoltuk a kezünket Bencével, és elindultunk Maxim után, aki bevezetett minket egy kaszinóba. Gondolom, ez is Jack tulajdona. Ismét csak hátra mentünk, egy irodába.

- Ó, hát kiket látnak szemeim! – ragyogott fel Jack szeme, ahogy beléptünk a terembe, és észrevette, hogy itt vagyunk. – Örülök, hogy ismét találkozunk. Lenne kedvetek velem ebédelni? – kérdezte felháborítóan nyájas hangon. Nem válaszolt egyikünk sem. – Kérlek – mosolygott erőltetetten, mire Bence elindult az asztalhoz. Ennek örültem azért, mert nem is reggeliztünk, szóval már éhes voltam, és szerintem barátom is.

Fél órával később fejeztük be az evést, ami igencsak tele volt feszültséggel. Én konkrétan felnézni sem mertem a tányéromból. Bence próbált nyugodt maradni, de én láttam rajta, hogy azért ideges. Jack pedig… hát ő élvezte a legjobban az ebédet, az kétségtelen.

- Nos, akkor játszunk egy partit – szólalt meg vendéglátónk, mondata után pedig azonnal hozták is az emberei a kártyát, és elpakoltak az asztalról.

- Nem értem, miért jó neked, hogy állandóan iderángatsz minket – vetette oda félvállról Bence. Ezt lehet, én nem mondtam volna, de mindegy.

- Örülök, hogy erre rákérdeztél – mosolyodott el Jack. – Ha végeztünk, megtudod – zárta rövidre, majd kiosztotta a lapokat.

1 órával később ért véget a játszma Bence győzelmével. Azt hittem, hogy Jack nem fog örülni neki, de pont ellenkezőleg, elégedett volt.

- Szép volt – nyugtázta bólintva. – És akkor a lényeg: szeretném, ha nekem dolgoznál, ezért hívtalak ide ennyiszer.

- Biztos, hogy nem – jelentette ki Bence komolyan. Ezzel egyébként egyetértettem. Az hiányozna még! Ez a kapcsolat is bőven elég, sőt, még sok is, a legkevésbé kell az, hogy a főnöke legyen.

- Sajnos számítottam erre a válaszra – vágott szomorú arcot tettetve. – Úgyhogy erre is kitaláltam valamit: vagy nekem dolgozol, vagy elköszönsz a kis barátnődtől. Nagyon szép élete lehetne mellettem is – jelent meg egy vigyor az arcán. Én képtelen voltam elhinni, Bence pedig már állt volna fel, hogy behúzzon neki egyet, de Jack emberei előbb jelentek meg, hogy lefogják, mint gondolta, így nem sikerült.

- Te nem vagy normális! – sziszegte Bence, miután visszaültették a helyére.

- Válassz! – hagyta figyelmen kívül a beszólást Jack kissé idegesen. Szerintem elege volt Bencéből. De most két rossz közül melyiket válassza?

- Nem! Majd szólj, ha normális opciókat adsz meg, addig nem érdekelsz! – köpködte Bence a szavakat Jack képébe, majd megragadta a kezem, és kiviharzottunk az ajtón.

- Hagyjátok. Ez még úgysincs lejátszva – hallottam még meg Jack hangját, ahogy leinti az embereit. Nagyon rosszat sejtek, nagyon rosszat.

Szinte futottunk a Mercedeshez, ahol meg sem álltunk, azonnal beszálltunk az autóba, Bence indította a motorját és máris elhagytuk azt a szörnyűséges helyet. Gondolom, nem baj, ha most elvisszük ezt az autót.

- Most mit fogunk csinálni? – kérdeztem idegesen, nagyjából negyed óra múlva. Ennyi idő kellett, hogy átgondoljam a dolgokat, csak éppen semmire nem jutottam. Hogy a fenébe mászunk ki ebből?

- Elmegyünk hozzád, aztán kitalálunk mindent – felelt végig az utat nézve, és tudtam, hogy legszívesebben felrobbanna mérgében.

- Rendben – bólintottam rá, innentől pedig csendben is maradtam. Egyikünk sem volt abban az állapotban, hogy beszélgessen, hiszen csak egy témáról tudtunk volna, ahhoz viszont kellene a megoldás. Ami nincs jelenleg.

Amikor megálltunk a házunk előtt, mindketten egy nagy levegőt véve próbáltuk lenyugtatni magunkat. Legalábbis annyira, hogy anyáék ne vegyenek észre semmit. Ők nem tudhatnak erről az egészről, ahogy mások sem. Csak jeleztem, hogy megérkeztünk, és máris a szobámban voltunk.

- Az út alatt gondolkoztam – jelentette be komoly hangon Bence, én pedig már előre féltem a döntésétől, amibe nem hiszem, hogy sok beleszólásom lesz. – Keresek egy másik házat, ahol mindketten biztonságban lehetünk, hiszen ismerik az én jelenlegi lakásomat, és ma reggel bebizonyosodott, hogy a tiédet is. A szüleidnek és neked is biztonságban kell lennetek.

- Rendben – egyeztem bele megkönnyebbültebben, mert már minden lehetséges rossz variáció átfutott az agyamon. Például, hogy szakít velem.

- Jó, akkor máris kereshetünk valamit a neten – azzal máris kezébe vette a laptopomat, és nekikezdtünk a kutakodásnak.

Bence döntésével természetesen nem volt semmi bajom. Az viszont kétséges, hogy mennyire fog ez beválni. Nem bujkálhatunk egész életünkben, ráadásul úgy, hogy senki nem tud erről. Kell valamilyen más megoldás is.