12. rész

Helló! :)
Na, végül is most, hétvégén tudtam hozni az újat. Nyugodtan pipáljatok vagy írjatok <3
Nem is húzom az időt, kellemes olvasást is kívánok! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

 

 

 

 

12. rész

Csak pár másodpercig álltunk ott szótlanul egymás előtt, bár nekem sokkal többnek tűnt. Bence visszapróbált küldeni a fürdőbe, de Jack nem engedte.

- Maradjon csak itt velünk a drága – mosolygott idegesítően. Bencén láttam, hogy nehezen bírja magát visszafogni, de még tartotta magát.

- Elmondanád végre, hogy miért jöttél? – kérdezte ingerülten barátom. Gondolom erről lehetett szó, mielőtt kijöttem volna a fürdőből.

- Most már igen – vetett egy jelentőségteljes pillantást rám. – Maxim elmesélte nekem a reggeli találkozótokat, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy tényleg eljönnél hozzám a kis barátnőddel. Több emberemet nem küldtem érted, mert azokra sem hallgattál volna, ezért vagyok itt. Érezd magad kitüntetve, amiért személyesen jöttem. Nagyon ritka az ilyen – váltott komolyabb hangnemre, és elkezdett sétálni a lakásban, mint aki otthon van.

- Nagyon jól tudod, hogy nem vittem volna magammal Vikit. Egy percig nem fordult meg a fejemben – mondta határozottan Bence, én meg jobbnak láttam, ha csendben maradok. Semmi beleszólásom nincs most.

- Igen, tudom. Ezért is jöttem – tartott Jack egy kis szünetet, és kíváncsian vártam a folytatást, mert nem értettem, hova akar kilyukadni. – Szépség, öltözz fel most már, és indulunk hozzám – intézte nekem, majd mindkettőnknek a szavait. Én elkerekedett szemekkel néztem, Bence viszont felcsattant.

- Kizárt! Viki nem megy sehova!

- Ó, dehogynem – vigyorgott Jack. – És mielőtt még eszedbe jutna megütni engem, figyelmeztetlek, hogy akkor a kis drágaságod fogja megbánni – közölte faarccal, Bence pedig egyből kontrollálta magát. Utálom, amikor velem zsarolja Bencét, és így éri el azt, amit akar.

- Gyűlöllek – sziszegte Bence, Jack meg csak vigyorgott tovább. Bóknak vette volna? – Mit akarsz, mi legyen? – sóhajtotta megadva magát barátom.

- Amit mondtam. Szépség felöltözik, és elmegyünk hozzám – jelentette ki. Bence kelletlenül beleegyezett, így bevonultam a fürdőbe visszavenni a ruháimat. Nem merek belegondolni, hogy mi lesz most. Az lenne a legrosszabb, ha elkezdenék elméleteket gyártani, szóval nem próbálkozok ezzel. Csak nem lesz semmi baj…

A lehető leggyorsabban kapkodtam magamra vissza a levetett ruhadarabjaimat. Amint kiléptem az ajtón, Bence összekulcsolta az ujjainkat. Ez addig a pillanatig volt megnyugtató, amíg Jack ki nem terelt minket. Nem gond, hogy nem is az ő lakása, de mindegy. Bence még gyorsan összeszedte pár fontosabb holmiját, és zárta is be az ajtót. Gondolom, nem kell mondanom, milyen kínos csendben mentünk le a lépcsőn. Vagyis lehet, csak nekem volt az: Jack élvezte ezt az egész helyzetet, Bence pedig szerintem azon agyalt, hogyan ússzuk meg épségben a mai kalandot.

- Szálljatok be nyugodtan – nyitotta ki előttünk a fekete, szinte már limuzin autóját Jack, nagyon rossz ál-udvariassággal.

- Kösz, de a sajátommal mennénk – vágta rá Bence fagyos hangon.

- Rendben – egyezett bele, de valahogy éreztem, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot. – Akkor Szépség jön velem, te pedig mehetsz a tiéddel – közölte az elején mosolyogva, a végére viszont közömbösen.

- Szó sem lehet róla – jelentette ki Bence. Irigylem, hogy ilyenkor is magabiztos tud maradni. Nekem biztos nem menne.

- Nem érdekel, hogy neked tetszik vagy sem. Így lesz és kész – azzal kb. belökött a kocsi hátsó ülésére. Valahogy ismerős volt Jack hozzáállása. Néhány nappal ezelőtt Bence is ilyen volt. Hála az égnek, hogy ez már nem így van.

- Nem egyszerű a barátoddal. Te hogy bírod? – helyezkedett el mellettem, és intett a sofőrnek, hogy indulhat.

- Jól. Engem szeret – mondtam hűvösen, felé sem nézve. Oké, még nem mondtuk ki egy másnak, de nyilván nem járnánk, ha nem így lenne. Jack halkan felnevetett egy kicsit, majd rendezte a vonásait.

- Örülök, hogy ilyen jól szórakozol – forgattam szemet, és a lehető legtávolabb húzódtam tőle az ablakoz.

- Nyugalom, nyugalom – tette rá a tenyerét a térdemre. Először nem hittem a szememnek, aztán amikor egyre feljebb kezdte húzni, azonnal rácsaptam.

- Ezt soha többet! Bence megöl téged, ha megtudja! – kiabáltam le a fejét, bár az idegességemtől nem igazán volt hangom.

- Nyugalom – ismételgette előző szavait. – Nem fogja megtudni – mosolygott, és ő, velem ellentétben, tényleg nyugodt volt.

- Ugyan miért nem? – tettem fel hitetlenséggel teli kérdésemet.

- Mert nem fogod neki elmondani – hajolt közelebb hozzám, és végig a szemembe nézett. Oké, most nagyon örülnék, ha itt lenne Bence. Próbáltam nem undorodva fordulni az ablakhoz, de nem ment. Mondjuk nem is érdekel.

Egy órás út után álltunk meg, és én már alig bírtam ülni. Hálát adtam az égnek, amikor végre kiszálltam, és kinyújtózhattam. Bence mellettünk parkolt le, majd azonnal hozzám sietett, hogy megfogja a kezem. Végre megint biztonságban éreztem magam. Illetve majdnem biztonságban. Jack nélkül jobb lenne.

- Gyertek csak utánam – intett Jack, és megindult az épület bejárata felé. Ekkor jelentek meg Jack emberei mögöttünk, gondolom azért, hogy el ne szökjünk.

- Semmi baj nem lesz. Csak maradj velem – suttogta Bence, miközben lehajolt hozzám. Igen, ez kellett, hogy megnyugodjak egy kicsit.

- Soha nem mennék el mellőled – súgtam vissza, és közelebb húzódtam hozzá. Elengedte a kezem, majd gyorsan rárakta a derekamra, ekképp félig átölelt hátulról. Így léptünk be az épületbe. Illetve lefelé mentünk. Merthogy nem a föld fölött lévő házba tartottunk, mint ahogy én azt gondoltam, hanem a föld alatt lévőbe. Szuper. Nem féltem eléggé, dehogy. Menjünk a föld alá, jó. Összeszorított torokkal értem le a lépcsőn, mert legszívesebben sírtam volna, hogy én ezt nem akarom és gyerünk haza most rögtön, de nem tehettem. Itt egyáltalán nem én vagyok a főnök. Így maradt az a variáció, hogy visszafojtom magamba a sírást. Tuti, hogy így jön ki rajtam a feszültség. Nagyszerű.

- Üljetek csak le nyugodtan – hozott vissza a valóságba Jack hangja. Ugyanúgy a szoba közepén lévő hatalmas asztal végéhez ment, mint amikor bulizni mentünk és elhívott minket. Bence az asztalfőhöz legközelebb ült le, én pedig mellé. Nincs az a pénz, amiért távolabb lennék tőle.

- Tehát – kezdett bele Jack a beszédbe. – Szépen lejátsszuk a partit, aztán mehettek is. De természetesen nagyban befolyásolja ezt a játék végeredménye – tette hozzá egyre szélesedő vigyorral. Undorító ez az ember, komolyan.

- Rendben – mondta gyorsan Bence. Előkerültek a lapok a pókerhez, kiosztotta őket Jack, és nekikezdtek.

Két órával később úgy éreztem, hogy ha még egy percet kell ülnöm, lelövöm magam. Egyszerűen nem tudták abbahagyni, vagy én nem tudom, nem értek ezekhez a kártyajátékokhoz, amiket ők játszanak, de még mindig a lapok mögül tekintgettek egymásra.

- Én nyertem – jelentette ki Jack, és lepakolta a lapjait.

- Akkor örülhetsz – mondta hűvösen Bence. – Most már mehetünk? – tért rá egyből arra, ami érdekelte, és fel is állt a székéről.

- Igen. De még találkozunk – mosolygott rám, mire inkább én is követtem Bence példáját. – Esetleg hazavigyelek titeket? – érdeklődött túlerőltetett kedvességgel.

- Nem – felelte egyszerűen Bence, megragadta a kezem, és minden egyéb szó nélkül elindultunk a kijárat felé. Sietős léptekkel haladtunk a BMW-ig, majd miután beszálltunk mindketten, Bence egyből maga felé fordított.

- Minden rendben? – fürkészte a szemeimet aggódva.

- Igen. Nincs semmi bajom.

- Jó, akkor hazaviszlek, mert elszaladt az idő – mondta, és indította is az autót. Ahogy az órámra pillantottam, egyetértettem barátommal. Nyolc óra volt, és még egy óra, amíg hazaérünk. Nem fognak örülni anyáék.

Az út alatt csendben voltunk mindketten. Én nem tudtam mit mondani, Bence pedig szemmel láthatóan gondolkozott. Fogalmam sincs, min, de nem akartam őt azzal megzavarni, hogy kérdezgetem. Inkább nem szólaltam meg.

- Soha többet nem engedem, hogy találkozz Jackkel – ütötte meg Bence hideg hangja a fülemet. Nem számította rá, hogy beszélgetni akar.

- Rendben – feleltem halkan. Valahogy nem volt hangom most. – De ez eddig sem rajtunk múlott.

- Sajnos tudom. De megpróbálok változtatni ezen – meredt egyenesen az útra.

- És hogyan? – néztem rá oldalról. Erre amúgy iszonyat kíváncsi vagyok, mert tényleg semmi beleszólásunk vagy közünk nem volt ahhoz, hogy Jack vagy éppen valamelyik embere mikor bukkant fel a közelünkben. Illetve Bence közelében. Én mindig véletlenül voltam jelen. Bár kezdem azt hinni, hogy Jack direkt kéret engem is Bencével, és ez idegesítő.

- Még nem tudom – sóhajtott, majd tartott egy kis szünetet, aztán folytatta. – Ne beszéljünk most erről. Akkor kitalálunk valamit, ha hív – zárta le végül a témát, én pedig nem ellenkeztem. A mai napra épp elég jutott Jackből, több nem kell.

Kilenc óra környékén hullafáradtan szálltam ki a BMW-ből. Bence elkísért az ajtóig, én pedig nyúltam volna a kilincsért, amikor megállított a mozdulatban.

- Nem megyek be – tájékoztatott lágy hangsúllyal. – Holnap reggel jövök. Ha bármi van, szólj. Akármikor – nézett mélyen a szemembe aggódva. Ilyenkor annyira aranyos tud lenni, hogy hihetetlen.

- Oké – feleltem mosolyogva, majd magához húzott, és megcsókolt. Igen, ez nagyon hiányzott már. A mai kimerítő és különösen hosszú nap után tökéletesen jól esett. Kikapcsolt, és úgy éreztem, hogy nem ebben a világban vagyok.

- Mennem kell – távolodott el lassan, láttam rajta, hogy egyáltalán nincs kedve most elválnia tőlem. Megértem. Én is vele akarok lenni. – Holnap itt leszek – kaptam még egy gyors csókot, aztán visszament a BMW-hez, és elhajtott.

- Nem gondolod, hogy egy kicsit sokáig voltál? – fogadott anya az ajtóban csípőre tett kézzel, és nem túl kedves hangsúllyal. Baj van.

- Bocsánat. Sokáig tartott a… ööö… a filmnézés – találtam ki gyorsan valamit, mert erre nem készültünk. Nem beszéltünk meg fedő sztorit.

- Jó, de ez ne legyen rendszeres suli időben – enyhült meg, én pedig bevonultam a szobámba, és küldtem Bencének egy SMS-t, hogy elhárítottam a veszélyt.

11. rész

Helló! :)
Hoztam is a következőt. Rögtön megköszönöm a pipát és a kattintásokat, természetesen várom őket továbbra is.
A következő vagy jövőhét elején, vagy a végén érkezik, mert megyünk nyaralni, szóval ezt még nem tudom pontosan.
Kellemes olvasást! :)xx

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 11. rész

Idegesen vágtam be magam után a BMW ajtaját, és egyenesen Bencéhez és ahhoz az emberhez tartottam. A mozdulataikból ki lehetett venni, hogy veszekednek. Mit akar már megint itt? Jack küldte ismét? Miért nem lehet már nyugtunk, legalább egy napra?

- Viki, megmondtam, hogy maradj a kocsiban! – kiáltott rám Bence, de ezt most betudom annak, hogy ő is ideges.

- Tudni akarom, mi folyik itt – közöltem ellentmondást nem tűrő hangon, de azért nem volt ennyi önbizalmam korántsem.

- Ó, de kis türelmetlen a barátnőd – fordult felém az idegen ember. – És milyen udvariatlan vagyok!  A nevem Maxim – nyúlt felém, és kezet csókolt. Amikor Bence csinálta ezt, majd’ elájultam, de Maximnál nem. Gondolom, érthető.

- Ne nyúlj hozzá! – szólt rá Bence mérgesen, mire Maxim arcán átfutott egy mosoly. Nagyon nem tetszik ez nekem.

- Jól van, jól van, nyugalom! – csitítgatta barátomat irritálóan nagy vigyorral. – Szóval mikor jössz? – tért vissza gondolom az előző témára, amit félbeszakítottam. Minek kell már megint elmennie Bencének?

- Ma biztos, hogy nem – jelentette ki határozottan, szemrebbenés nélkül.

- Akkor holnap. Ó, és Jack nem szeretné, ha megint küldenie kellene értetek valakit – fűzte még hozzá, és indulni készült.

- Mi az, hogy „értetek”? Mi ez a többes szám? – kapott Maxim karja után Bence. Rosszat sejtek már megint.

- Bár Jack nem mondta, de biztos vagyok benne, hogy örülne, ha a kis barátnődet is láthatná. Sőt, külön öröm lenne neki – mosolygott idegesítően, Bencén pedig láttam, hogy alig bírja visszafogni magát.

- Takarodj! – kiáltott rá, de türtőztette a hangját, mert éppen az iskolánk előtt álltunk, és másnak egyáltalán nem kell tudnia a dolgainkról.

- Ahogy szeretnéd – vigyorgott továbbra is, ami csak még inkább felidegesítette Bencét, de mielőtt tett volna bármit, amit megbán, Maxim már lelépett.

- Ezt nem hiszem el! – hőbörgött, és láttam rajta, hogy nem tudja min levezetni a dühét. A lehető legrosszabbkor jött Maxim, ez nem vitás.

- Mi lesz most? – kérdeztem félve, és hozzábújtam jó szorosan.

- Nem tudom. Majd délután kitaláljuk – ölelt át, belepuszilt a hajamba, majd az ujjainkat összekulcsolva mentünk be a suliba. Pontosan csengetés előtt.

Ha én nem tudom, hogy mi lesz, az nem olyan nagy gond. De ha Bencének sincs ötlete, az már az. Elképzelni sem tudom, mi vár ránk. Az nem segít, ha egész nap ezen gondolkozok, de mást nem tudok tenni. Nem tehetek róla, ha ez van a fejemben, és próbálom megtalálni a megoldást. Nagyon jól tudom, Bence nem fogja megengedni, hogy vele tartsak, de Maxim megmondta, hogy mennem kell. Bár Jack nem. Akkor meg minek? Nem értem. Biztos örülne neki, ha látna, a múltkor is látszott rajta, de Bence ebbe nem fog belemenni. Ó, mit nem adnék azért, ha csak egy kicsivel is könnyebb dolgunk lenne!

A kicsengetés hangja hozott vissza a jelenbe. Kicsit belemerültem a gondolataimba. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat, és indultunk kifelé.

- Van valami programod mára? – kérdezte Timi, nekem pedig fogalmam nem volt, hogy mit válaszoljak. Nem mondhatom el, hogy mit csinálunk ma.

- Átjön hozzám – válaszolt helyettem Bence, amit egy mosollyal háláltam meg. Biztos látta rajtam, hogy nem tudom, mit feleljek.

- Értem. Jó szórakozást! – köszönt el vigyorogva Lindával együtt. Ó, ha tudnák, hogy semmi olyasmit nem fogunk csinálni, sokkal inkább beszélgetünk. Mondjuk, Bencét ismerve annyira nem vagyok biztos ebben.

- Kösz – biccentettem, mire magához ölelve megpuszilta az arcom.

- Nincs mit. És egyébként is nálam leszel ma – tette hozzá, én pedig kicsit csodálkozva néztem rá, mert erről eddig nem tudtam.

- Azt hittem, nálunk beszéljük át a helyzetet – értetlenkedtem, miközben a BMW-hez terelt, és segített beszállni.

- Nem. Nem biztonságos nálatok – felelt komolyan, majd beindította az autót. Gondolom arra célzott, hogy anya vagy apa bármikor ránk nyithat.

- Értem – mondtam halkan, és kibámultam az ablakon. Közben eszembe jutott, hogy szólnom kéne a szüleimnek, így tárcsáztam anyát. Nem volt ellenvetése, csak annyi, hogy időben érjek haza. Érdekes, a tanulást nem említette, de nem is bánom. Ez most a legkisebb problémám jelenleg.

Nem sokkal később meg is álltunk a panelháznál, kiszálltunk, majd kézen fogva mentünk fel a lépcsőn Bence lakásáig.

- Érezd otthon magad – lökte el az ajtót, hogy be tudjak lépni, majd ahogy ő is bejött, becsukta. A kis előtérben megszabadultam a lábbelimtől, ahogy Bence is, és a szobája felé mutatott, így arra indultam el.

- Szóval? – törtem meg én a beálló csendet, miután mindketten helyet foglaltunk az ágyán. Fogalmam sincs, neki van-e ötlete, csak azt tudom, hogy nekem nincs.

- Az kizárt dolog, hogy te is jössz – hallgatott el egy kicsit, majd folytatta: – Suli után hazaviszlek, és egyedül megyek – közölte ellentmondást nem tűrő hangon.

- Nem hinném, hogy Jack örülne neki – csúszott ki a számon, és már akkor megbántam, amikor kimondtam.

- Mi van? Mióta törődsz te azzal a barommal? – csattant fel, és teljesen meg tudtam érteni. Felpattant az ágyról, idegesen járkált fel-alá előttem, ami engem kergetett az őrületbe. De inkább nem szóltam érte. Most nem.

- Bocs, csak tuti, hogy kiveri a balhét, ha nem vagyok ott, és nem akarom, hogy bármi bajod legyen – suttogtam bizonytalanul, mire megállt léptében, és leguggolt előttem.

- Azzal neked nem kell foglalkoznod – simított végig az arcomon, hangja gyengéd volt, én pedig megnyugodtam, hogy ismét a kedves énje van velem.

- De ha kiakad? – megpróbálkoztam még egyszer visszatérni a témára.

- Akkor leverem. Nem tudom. Majd azt én kitalálom, te ne törődj ezzel – érintette össze az orrunk hegyét. Még ebben a tanácstalan helyzetben is mosolyognom kellett rajta.

- Rendben – egyeztem bele egy lemondó sóhajjal. Érzem, hogy nem lesz egyszerű, és rossz dolog fog történni.

- Helyes – adott egy kis csókot megkönnyebbülve. – Mit szólnál, ha főznénk valamit? – váltott témát elég gyorsan, de ezt most nem bántam.

- Együtt? – kérdeztem rá, aminek két oka volt. Az egyik, hogy nem pontosan értettem, mire gondolt, a másik, hogy ha csak ő főz, abból nem hiszem, hogy ehető étel lesz. Ha már segítek neki, akkor nagyobb az esély. Bár én sem vagyok egy konyhatündér, szóval ez érdekes lesz.

- Igen – bólintott, én pedig felpattantam Bence ágyáról, és követtem őt a konyhába.

- Milyen kajára gondoltál?

- Egy egyszerűre. Spagetti – mondta ki, mire megnyugodtam. Ezt nem nagyon szúrhatjuk el. Mondjuk, amilyen szerencsénk van… – Kezdhetjük? – dobott meg egy köténnyel, bólintottam, és neki is fogtunk. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.

Nagyjából egy óra múlva fáradtan ültem fel a konyhapultra. A kötényem aljával legyeztem magam, mert a nagy munkában igencsak kimelegedtem.

- Kidőltél? – ugratott Bence, miközben a tányérokat szedte elő.

- Szerintem meg lehet érteni – mutattam végig magamon. A ruhám „enyhén” volt lisztes, ami ugye nem kell a spagettihez, de Bencét ez nem zavarta, és nyugodtan leöntött vele, amikor nem figyeltem rá.

- Te tehetsz róla, hogy lisztes lettél – vont vállat, mintha teljesen természetes lenne, hogy leöntöd a másikat, ha nem szenteli neked a figyelmét.

- Ó, hát persze, ki más – forgattam szemet nevetve, mire Bence már reflexből nekem vágott egy maréknyi lisztet.

- Idióta! – kiáltottam, amint feldolgoztam, hogy mit művelt velem ismét. Fejcsóválva söprögettem le a felsőmről a rákerült alapanyagot, ami – még egyszer ismétlem – nem kell a spagettihez, szóval nem tudom, hogy jutott eszébe pont ezt választani. Végül is mindegy, a célját elérte vele.

- Ez is a te hibád – éreztem a hangjából a flegmaságot, de az arcán meglapuló mosoly elárulta, hogy megint csak szórakozik velem.

- Hogyne – próbáltam leutánozni az ő hangszínét, és szerintem sikerült is.

- Ha megettük, lezuhanyozunk – jelentette ki, nekem pedig megállt a kezem a levegőben, miközben legyeztem magam.

- Mi? – döbbenetemben csak ennyit tudtam kipréselni magamból. Most együtt, vagy külön, vagy hogy?

- Egymás után – válaszolta meg a fel-nem- tett kérdésemet, mintha kitalálta volna, mire gondoltam. Mondjuk, biztos vagyok benne, kiült az arcomra, hogy nem teljesen értem, amit mondott, szóval nem volt nehéz dolga.

- Oké – feleltem megkönnyebbülve, amin Bence jót mosolygott magának, én pedig figyelmen kívül hagytam inkább. Így is elég kínos volt nekem ez a szituáció, nem akartam tovább rontani.

- Na, ehetünk – tette le az asztalra a tányérokat megpakolva spagettivel. Mindketten helyet foglaltunk, és nekikezdtünk az elfogyasztásának. Alighogy ettem három villával, megjelent előttem Bence villája, rajta néhány szál tésztával. Kérdőn pillantottam az evőeszközre és az előttem ülő személyre is.

- Gyerünk, edd meg! – biztatott, így bekaptam a falatot. Ezen felbuzdulva én is ugyanígy cselekedtem, és egymást etetve fejeztük be az étkezést.

- Tessék, a fürdő arra van – adott át egy törülközőt és mutatott a megfelelő irányba, bár azért volt tippem, hogy arra van. – Ha bármi van, szólj – fűzte még hozzá vigyorogva, mire csak oldalba löktem, és a fürdő felé tartottam.

Tíz perccel később már a törülközőt magam köré csavartam, és a ruháimmal a kezemben nyitottam ki az ajtót. Csak azért nem öltöztem fel ott, mert „bosszút” akarok állni Bencén. Ő leöntött liszttel, én meg akkor egy szál törülközőben fogok előtte tipegni. Bár ez nem teljesen igaz. A fehérneműimet felvettem, szóval így három ruhadarab volt rajtam.

Ilyen tervvel a fejemben csuktam be az ajtót, amikor megláttam, hogy vendégünk is van. Abban a pillanatban tudtam, hogy ezt az ötletemet nem most kellett volna kitalálnom, de már nem volt menekvésem, mert észrevett.

- Ó, micsoda kellemes meglepetés! – indult meg felém, mire ösztönösen hátrébb léptem, de mögöttem már az ajtó volt. Bence egyből hozzám jött, gondolom eltakarni engem a vendégünk elől. Mit keres itt Jack? 

10. rész

Sziasztok! :)
Itt sem sokáig untatnálak titeket, csak megköszönöm, hogy látogatjátok az oldalt és a pipákat. Továbbra is várom a visszajelzéseket. Ó, és előre elnézést kérek a befejezésért :D ;)
Kellemes olvasást kívánok! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

10. rész

Másnap reggel sokkal, de sokkal jobb kedvvel ébredtem, mint eddig bármikor. Ez Bencének köszönhető. Milyen érdekes, hogy pár napja, vagy éppen a múlthéten, egyáltalán nem voltam ilyen véleményen. Furcsa, hogy a szerelem mennyi mindent meg tud változtatni. Akkor ez köztünk már szerelem lenne?

A lehető leggyorsabban próbáltam elkészülni, amin anya jókat nevetett, mert például majdnem táska nélkül mentem suliba. Az amúgy kicsit lett volna gáz, de mindegy. A lényeg, hogy nagy nehezen sikerült elkészülnöm.

- Szép reggelt, szépségem! – zárt rögtön a karjaiba Bence, amikor az autója elé értem. Természetesen viszonoztam az ölelését.

- Neked is! – mosolyogtam rá, majd kézen fogva vezetett el az ajtóig.

- Örülök, hogy végre jókedvűen is látlak reggel. Eddig ebben nem igazán volt részem – jegyezte meg, miközben beindította a motort, és elindultunk a suliba.

- Mert akkor még nem ismertelek eléggé – válaszoltam az igazat. Múlthéten és ezen a héten a tegnapi napig nem igazán tudtam, hogy milyen is ő valójában. Akkor kaptam belőle egy kis ízelítőt, amikor szombaton a buli után nála aludtam. Egyébként nem tudtam volna őt kedvesen elképzelni. És be kell, hogy valljam, örülök, hogy megcáfolta az első véleményem.

- És most már ismersz? – nézett rám egy pillanatra, de az is intenzívre sikerült.

- Egy részedet igen – halkult el a hangom, mert kicsit féltem a reakciójától. Azt tudom, hogy milyen, amikor mérges, de azt nem, hogy milyen, amikor nagyon mérges. És azt is tudom, hogy milyen, amikor kedves.

- Van olyan részem, amit nem akarom, hogy megismerj. De van egy másik, amit igen. Azt csak te ismerheted. Csak te – nyomatékosította mondanivalója lényegét, én pedig szinte visszafojtott lélegzettel hallgattam.

- Mit nem szeretnél, hogy tudjak? – ragadtam meg szavainak az első felét. A másodikra jelenleg egyáltalán nem tudok mit reagálni.

- Arról hallanod sem kell – jelentette ki, és éreztem, hogy nem szabad most vitába szállnom vele. Biztos, hogy veszekedésbe torkollna, és nem akarom elrontani ezt a jól induló napot. Főleg nem a tegnap után.

- Hát… oké – suttogtam bizonytalanul, és próbáltam lefoglalni magam a tájjal, ami sajnos nem kötötte le a figyelmem.

- Csak ennyi? Beleegyezel, hogy nem mondok többet? – nézett rám csodálkozva. Hát igen, furcsa lehet neki, hogy most kivételesen nem kötegszem.

- Nem akarok feleslegesen veszekedni. Ahhoz túl jól indult a nap – feleltem mosolyogva a végén, Bence pedig sikeresen leparkolt.

- Örülök, hogy így gondolod. Végre nem kell kioktatnom – piszkálódott egy kicsit, mire meglöktem gyengéden a vállát. Kikapcsolta a biztonsági övet, majd áthajolt hozzám, és lágyan megcsókolt. Fülig érő szájjal húzódott vissza, kiszállt, segített nekem is – a még mindig kicsit sérült bokám miatt –, majd az ujjainkat összekulcsolva indultunk befelé.

Nem lehet szó nélkül elmenni az mellett, hogy mennyien néztek minket. Bár az előző héten már ez egyszer megtörtént, hogy szinte mindenki csodálkozva mered ránk és nem értik, hogy mi van, de most még annál is többen bámultak, ahogy kézen fogva sétálunk. Jó, most láthatták, hogy boldog vagyok, akkor meg nem. Enyhe különbség. Mondjuk zavaromban nem igazán tudtam hova nézni, így a földnél döntöttem. Egy idő után viszont meguntam, és felnéztem. Ekkor szembetaláltam magam Linda és Timi csodálkozó arcával.

- Azt hiszem, van mit vagy inkább kit kibeszélnetek – mosolygott Bence, amikor ő is meglátta a két barátnőmet.

- Szerintem is – nevettem fel, majd a kezemet elengedve lazán bement a termünkbe, én pedig odaléptem Lindáékhoz. Kihallgatás lesz, érzem.

- Most tényleg az van, amit láttunk? – tátotta el a száját Timi.

- Ne őrjíts már meg, hogy jártok! – nézett rám értetlen arccal Linda. Ezek szerint van, ami őket is meglepi.

- De – vigyorogtam, mint a tejbe tök. – Mielőtt tovább kérdezősködnétek, menjünk be a mosdóba, ott elmondok mindent – tereltem be őket az említett helységbe, majd belekezdtem a sztoriba, és röviden elmeséltem a tegnapot. Pont becsengettek, mire befejeztem, úgyhogy Linda és Timi kissé lesokkolódva mentek órára, én meg siettem befelé, és elfoglaltam a helyem Bence mellett.

- Sikerült? – fordult felém mosolyogva. Örülök, hogy jól szórakozik.

- Igen – válaszoltam nevetve, majd egyből komolyra váltottam, mert bejött a tanár, és kezdetét vette az irodalom óra.

Sokkal jobb kedvűen pakolásztunk össze délután, az utolsó óránkon megírt dolgozat után, és a mai napi programot terveztük.

- Gondolom, kettesben szeretnétek lenni – jött oda hozzám Timi, mire bólintottam. Azt sem bántam volna, ha velük leszek, de most Bencével jobban élvezném a szabadidőmet.

- De hétvégén mindenképp elmegyünk vásárolni – szögeztem le, mert nem akartam őket elhanyagolni. Így is kevesebb időt vagyok velük Bence miatt, nem fogom tovább növelni a nélkülük töltött órák számát.

- Mindenképp – bólogattak mindketten, majd négyesben léptünk ki a suliból. Linda és Timi elindultak a városba szétnézni, mert valami filmet kerestek, mi pedig beültünk az autóba. Bence beindította a motort, becsatoltuk magunkat, és már el is hajtottunk a suli parkolójából.

- Valami ötlet mára? – fordultam felé reménykedve, hogy neki van terve.

- Passz. Film? – vonogatta a vállát.

- Oké – bólintottam rá mosolyogva. Ha nincs jobb program, a filmezés tökéletes.

A házunknál álltunk meg, amikor megcsörrent Bence telefonja. Kihalászta a zsebéből, majd a nevet elolvasva vágott egy fintort.

- Francba! – csapott egyet a kormányra. – Maradj itt, mindjárt jövök – hadarta el, és bezárt a kocsiba, ő pedig kiszállt. Ezt meg hogy merészeli? Miért nem mehetek ki? Miért kell itt maradnom? Miről beszélhet azzal a valakivel, amiről nem tudhatok?  Utálom ezt a sok kérdést. De mielőtt belekezdhettem volna a válaszok gyártásába, Bence visszatért.

- Ki volt az? – kérdeztem rá egyből, mert iszonyat kíváncsi voltam.

- Jack – felelt nyugtalanul, mire összerándult a gyomrom. Ugyan mit akarhat?

- Miért? – nyögtem ki nehezen. Biztosan tudni akarom én?

- Vár egy újabb „találkozóra” – gondolom, idézte a szavait. Szuper.

- Mikor? Bence, ne kelljen már mindenre rákérdeznem! – kezdtem kicsit kétségbeesni. Nagyon nem sejtettem jót.

- Ma, félóra múlva – válaszolt viszonylag nyugodtan, de azért láttam rajta, hogy ideges volt egy kicsit. Én kb. majdnem idegrohamot kaptam.

- Hogy-hogy ma? Nem értem – ráztam a fejem értetlenül. Sehogy nem állt össze a fejemben a kép. Miért most? Miért ma?

- Én sem tudom, de mennem kell. Minél előbb végzünk, annál előbb jövök vissza hozzád – húzott magához, és belepuszilt a hajamba.

- Veled megyek – vágtam rá rögtön, mire eltolt egy kicsit.

- Szó sem lehet róla. Elég volt az az egy, véletlenszerű alkalom, több nem lesz – jelentette ki határozottan, és éreztem, hogy nem vitatkozhatok most. – Nem akarom, hogy bármi bajod essen. Jacknél sosem lehet tudni – váltott át kedvesebb hangsúlyra.

- Rendben – adtam meg magam szomorúan. – De azonnal hívj, ha végeztél.

- Természetesen – egyezett bele. – Most viszont megyek. Vigyázz magadra! – csókolt meg szenvedélyesen, és nem akartam elengedni. Kelletlenül hagytam, hogy visszahúzódjon, majd kiszálltam és néztem, ahogy elhajt. Csak semmi baja ne legyen! Nem tudom, mi lenne velem akkor.

Megcsappant életkedvvel mentem be a házunkba. Belöktem az ajtót, mire anya jelent meg előttem, így magamra varázsoltam egy mosolyt.

- Azt hittem, Bence bejön – fogadott egy puszi kíséretében.

- Én is, de közbejött valami fontos elintéznivalója. Majd hív – meséltem el annyit, amennyit anya tudhat. Hála az égnek, ennyi információval is megelégedett, és máris nekiállt kaját csinálni.

Én tanulással próbáltam elvonni a figyelmem Bencéről, de semmi sikerem nem volt. Mi van, ha történik vele valami? Nem, az nem lehet! A legutóbb is – amikor én is ott voltam Jackkel – nagyjából minden simán ment. A verekedéstől eltekintve. Csak vigyáz magára. Jó, inkább nem gyártok elméleteket.

Vacsora után még egyszer megpróbálkoztam a tanulással, ami egy fokkal jobban ment, bár így is szenvedtem, de viszonylag megragadt pár dolog a fejemben. Éppen az utolsó könyvet raktam a táskámba, amikor megcsörrent a telefonom. Atomgyorsasággal száguldottam érte, hogy felvegyem. Bence volt.

- Hogy ment? Minden oké? Nem volt semmi gond? – támadtam le azonnal a kérdéseimmel. Egész nap ezen gondolkoztam, persze hogy kíváncsi voltam.

- Nyugi, nincs baj – válaszolt, mire egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Na, most már jobb kedvem lett.

- Ó, hála az égnek – lélegeztem fel. – Mikor találkozunk? – váltottam gyorsan témát, mert minél előbb látni akartam, hogy tényleg nincs-e baja.

- Átmenjek? – hallottam hangján a mosolyát.

- Igen – vágtam rá gondolkozás nélkül. Ez még kérdés?

- Öt perc – azzal kinyomta. Ismét nagyot sóhajtottam, majd a fal mellett lecsúszva az ölembe temettem az arcom. Annyira, de annyira kimondhatatlanul örülök, hogy nem történt semmi! Ez az egész rányomta a bélyegét a délutánomra, ami így elég rosszul telt el. Ha látom Bencét, minden rendben lesz.

Mivel öt perc múlva megérkezik, gyorsan szóltam anyáéknak, hogy kimegyek, mert van egy fontos megbeszélnivalóm vele. Nem volt sok ellenvetésük, csak hogy ne maradjak sokáig. Megpróbálom. A kabátomat felkapva siettem ki az ajtón, és máris megláttam, ahogy a fekete BMW-je előtt vár Bence. Azonnal a karjaiba szaladtam, és mélyen beszippantottam az illatát.

- Hiányoztam? – simogatta meg a hajamat, mire felnéztem rá.

- Nagyon – bújtam ismét belé, ha lehet, még szorosabban. Megnyugtató volt érezni, hogy itt van a karjaimban, és semmi baja sincs.

- Hát, ezt a múlthéten még nehezen tudtam volna elképzelni – nevetett fel halkan. Erre én is elmosolyodtam.

- Örülök, hogy ilyen vicces kedvedben vagy, de én szétizgultam magam miattad – szúrtam le, mert én tényleg kész voltam, ő meg itt poénkodik.

- Jól van, itt vagyok – emelte fel az állam, majd lágyan megcsókolt. Nyelvét fél perc múlva meg is éreztem, hogy be szeretne jönni a számba, és természetesen engedtem. Az enyém is hamar átsiklott az övébe. Imádok Bencével csókolózni! Nem tudom, ki hogyan szokott, de biztos, hogy ő tud a legjobban!

- Hát, ebből a csókból ítélve tényleg hiányoztam – húzódott mosoly az arcára, miközben kezeit összekulcsolta a derekamon.

- Úgy is van – helyeseltem bólogatva. – Mi lett az eredmény? – tértem vissza a találkozójára Jackkel, mert már iszonyat kíváncsi voltam.

- Döntetlen. Azért is jöttem ilyen hamar – simította el a hajamat a fülem mögé. Sóhajtva tudomásul vettem. Ha Bence nyer, tuti nem úszta volna meg ilyen könnyen. És ha veszít, akkor Jack örülhetett volna.

- Ez jó volt így – bújtam hozzá ismét a mellkasához, és belefúrtam a fejem a vállába. Nagyon jó volt, hogy végre ismét itt van velem.

- Na, irány befelé, mert megfázol – húzódott el pár perccel később. Papucsban, vékony nadrágban és egy kabátban jöttem ki, télen. Talán igaza van. – Gyerünk! Holnap is szeretnélek elvinni suliba, de nem fog menni, ha beteg leszel.

- Jól van, megyek – húztam el a számat, majd egy gyors csókot nyomtam a szájára. Többet szerettem volna, de szinte már belökdösött az ajtón, szóval hagytam magam. Az ablakon keresztül még figyeltem, ahogy nevetve száll be az autójába, majd elhajt. Én pedig megnyugodtam végérvényesen, hogy mindketten biztonságban vagyunk.

Csütörtök reggel jókedvűen nyitottam ki szemeimet, bár a telefonom ébresztőjének csörgése azért beárnyékolta a mosolygós reggelem. Készülődés közben eszembe jutott Bence, és az, hogy minden simán ment Jackkel, így vidáman léptem ki az ajtón, egyenesen Bence elé.

- Szép reggelt, édes! Örülök, hogy már reggelről mosolyogva látlak – ölelt magához szorosan, amit természetesen viszonoztam.

- A tegnap az oka – kezdtem bele, és folytattam is volna, ha nem hallgattat el egy mély csókkal. Kissé szédelegtem, miután eltávolodott.

- Értem – zárta le a témát, majd összekulcsolt ujjakkal vezetett el a BMW-jéig, segített beszállni, ő is elhelyezkedett, és elindultunk. Csendben utaztunk, de azért valamennyire kommunikáltunk. Megfogta a kezemet, majd rárakta a sebességváltóra, az enyémre az ő keze került, és így érkeztünk meg a sulihoz.

- A fenébe már! – ütött hirtelen a kormányra mérgesen. – Maradj itt! – utasított, majd rögtön ki is pattant az autóból, mielőtt még mondhattam volna bármit is. Értetlenül néztem utána, amikor megértettem, hogy miért sietett ki. Állt valaki a bejáratnál. Valaki, aki pont úgy nézett ki, mint az az ember a szórakozóhelyen, aki elhívta Bencét Jackhez. Nem vártam tovább, én is kiszálltam.