11. rész

Helló! :)
Hoztam is a következőt. Rögtön megköszönöm a pipát és a kattintásokat, természetesen várom őket továbbra is.
A következő vagy jövőhét elején, vagy a végén érkezik, mert megyünk nyaralni, szóval ezt még nem tudom pontosan.
Kellemes olvasást! :)xx

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 11. rész

Idegesen vágtam be magam után a BMW ajtaját, és egyenesen Bencéhez és ahhoz az emberhez tartottam. A mozdulataikból ki lehetett venni, hogy veszekednek. Mit akar már megint itt? Jack küldte ismét? Miért nem lehet már nyugtunk, legalább egy napra?

- Viki, megmondtam, hogy maradj a kocsiban! – kiáltott rám Bence, de ezt most betudom annak, hogy ő is ideges.

- Tudni akarom, mi folyik itt – közöltem ellentmondást nem tűrő hangon, de azért nem volt ennyi önbizalmam korántsem.

- Ó, de kis türelmetlen a barátnőd – fordult felém az idegen ember. – És milyen udvariatlan vagyok!  A nevem Maxim – nyúlt felém, és kezet csókolt. Amikor Bence csinálta ezt, majd’ elájultam, de Maximnál nem. Gondolom, érthető.

- Ne nyúlj hozzá! – szólt rá Bence mérgesen, mire Maxim arcán átfutott egy mosoly. Nagyon nem tetszik ez nekem.

- Jól van, jól van, nyugalom! – csitítgatta barátomat irritálóan nagy vigyorral. – Szóval mikor jössz? – tért vissza gondolom az előző témára, amit félbeszakítottam. Minek kell már megint elmennie Bencének?

- Ma biztos, hogy nem – jelentette ki határozottan, szemrebbenés nélkül.

- Akkor holnap. Ó, és Jack nem szeretné, ha megint küldenie kellene értetek valakit – fűzte még hozzá, és indulni készült.

- Mi az, hogy „értetek”? Mi ez a többes szám? – kapott Maxim karja után Bence. Rosszat sejtek már megint.

- Bár Jack nem mondta, de biztos vagyok benne, hogy örülne, ha a kis barátnődet is láthatná. Sőt, külön öröm lenne neki – mosolygott idegesítően, Bencén pedig láttam, hogy alig bírja visszafogni magát.

- Takarodj! – kiáltott rá, de türtőztette a hangját, mert éppen az iskolánk előtt álltunk, és másnak egyáltalán nem kell tudnia a dolgainkról.

- Ahogy szeretnéd – vigyorgott továbbra is, ami csak még inkább felidegesítette Bencét, de mielőtt tett volna bármit, amit megbán, Maxim már lelépett.

- Ezt nem hiszem el! – hőbörgött, és láttam rajta, hogy nem tudja min levezetni a dühét. A lehető legrosszabbkor jött Maxim, ez nem vitás.

- Mi lesz most? – kérdeztem félve, és hozzábújtam jó szorosan.

- Nem tudom. Majd délután kitaláljuk – ölelt át, belepuszilt a hajamba, majd az ujjainkat összekulcsolva mentünk be a suliba. Pontosan csengetés előtt.

Ha én nem tudom, hogy mi lesz, az nem olyan nagy gond. De ha Bencének sincs ötlete, az már az. Elképzelni sem tudom, mi vár ránk. Az nem segít, ha egész nap ezen gondolkozok, de mást nem tudok tenni. Nem tehetek róla, ha ez van a fejemben, és próbálom megtalálni a megoldást. Nagyon jól tudom, Bence nem fogja megengedni, hogy vele tartsak, de Maxim megmondta, hogy mennem kell. Bár Jack nem. Akkor meg minek? Nem értem. Biztos örülne neki, ha látna, a múltkor is látszott rajta, de Bence ebbe nem fog belemenni. Ó, mit nem adnék azért, ha csak egy kicsivel is könnyebb dolgunk lenne!

A kicsengetés hangja hozott vissza a jelenbe. Kicsit belemerültem a gondolataimba. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat, és indultunk kifelé.

- Van valami programod mára? – kérdezte Timi, nekem pedig fogalmam nem volt, hogy mit válaszoljak. Nem mondhatom el, hogy mit csinálunk ma.

- Átjön hozzám – válaszolt helyettem Bence, amit egy mosollyal háláltam meg. Biztos látta rajtam, hogy nem tudom, mit feleljek.

- Értem. Jó szórakozást! – köszönt el vigyorogva Lindával együtt. Ó, ha tudnák, hogy semmi olyasmit nem fogunk csinálni, sokkal inkább beszélgetünk. Mondjuk, Bencét ismerve annyira nem vagyok biztos ebben.

- Kösz – biccentettem, mire magához ölelve megpuszilta az arcom.

- Nincs mit. És egyébként is nálam leszel ma – tette hozzá, én pedig kicsit csodálkozva néztem rá, mert erről eddig nem tudtam.

- Azt hittem, nálunk beszéljük át a helyzetet – értetlenkedtem, miközben a BMW-hez terelt, és segített beszállni.

- Nem. Nem biztonságos nálatok – felelt komolyan, majd beindította az autót. Gondolom arra célzott, hogy anya vagy apa bármikor ránk nyithat.

- Értem – mondtam halkan, és kibámultam az ablakon. Közben eszembe jutott, hogy szólnom kéne a szüleimnek, így tárcsáztam anyát. Nem volt ellenvetése, csak annyi, hogy időben érjek haza. Érdekes, a tanulást nem említette, de nem is bánom. Ez most a legkisebb problémám jelenleg.

Nem sokkal később meg is álltunk a panelháznál, kiszálltunk, majd kézen fogva mentünk fel a lépcsőn Bence lakásáig.

- Érezd otthon magad – lökte el az ajtót, hogy be tudjak lépni, majd ahogy ő is bejött, becsukta. A kis előtérben megszabadultam a lábbelimtől, ahogy Bence is, és a szobája felé mutatott, így arra indultam el.

- Szóval? – törtem meg én a beálló csendet, miután mindketten helyet foglaltunk az ágyán. Fogalmam sincs, neki van-e ötlete, csak azt tudom, hogy nekem nincs.

- Az kizárt dolog, hogy te is jössz – hallgatott el egy kicsit, majd folytatta: – Suli után hazaviszlek, és egyedül megyek – közölte ellentmondást nem tűrő hangon.

- Nem hinném, hogy Jack örülne neki – csúszott ki a számon, és már akkor megbántam, amikor kimondtam.

- Mi van? Mióta törődsz te azzal a barommal? – csattant fel, és teljesen meg tudtam érteni. Felpattant az ágyról, idegesen járkált fel-alá előttem, ami engem kergetett az őrületbe. De inkább nem szóltam érte. Most nem.

- Bocs, csak tuti, hogy kiveri a balhét, ha nem vagyok ott, és nem akarom, hogy bármi bajod legyen – suttogtam bizonytalanul, mire megállt léptében, és leguggolt előttem.

- Azzal neked nem kell foglalkoznod – simított végig az arcomon, hangja gyengéd volt, én pedig megnyugodtam, hogy ismét a kedves énje van velem.

- De ha kiakad? – megpróbálkoztam még egyszer visszatérni a témára.

- Akkor leverem. Nem tudom. Majd azt én kitalálom, te ne törődj ezzel – érintette össze az orrunk hegyét. Még ebben a tanácstalan helyzetben is mosolyognom kellett rajta.

- Rendben – egyeztem bele egy lemondó sóhajjal. Érzem, hogy nem lesz egyszerű, és rossz dolog fog történni.

- Helyes – adott egy kis csókot megkönnyebbülve. – Mit szólnál, ha főznénk valamit? – váltott témát elég gyorsan, de ezt most nem bántam.

- Együtt? – kérdeztem rá, aminek két oka volt. Az egyik, hogy nem pontosan értettem, mire gondolt, a másik, hogy ha csak ő főz, abból nem hiszem, hogy ehető étel lesz. Ha már segítek neki, akkor nagyobb az esély. Bár én sem vagyok egy konyhatündér, szóval ez érdekes lesz.

- Igen – bólintott, én pedig felpattantam Bence ágyáról, és követtem őt a konyhába.

- Milyen kajára gondoltál?

- Egy egyszerűre. Spagetti – mondta ki, mire megnyugodtam. Ezt nem nagyon szúrhatjuk el. Mondjuk, amilyen szerencsénk van… – Kezdhetjük? – dobott meg egy köténnyel, bólintottam, és neki is fogtunk. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.

Nagyjából egy óra múlva fáradtan ültem fel a konyhapultra. A kötényem aljával legyeztem magam, mert a nagy munkában igencsak kimelegedtem.

- Kidőltél? – ugratott Bence, miközben a tányérokat szedte elő.

- Szerintem meg lehet érteni – mutattam végig magamon. A ruhám „enyhén” volt lisztes, ami ugye nem kell a spagettihez, de Bencét ez nem zavarta, és nyugodtan leöntött vele, amikor nem figyeltem rá.

- Te tehetsz róla, hogy lisztes lettél – vont vállat, mintha teljesen természetes lenne, hogy leöntöd a másikat, ha nem szenteli neked a figyelmét.

- Ó, hát persze, ki más – forgattam szemet nevetve, mire Bence már reflexből nekem vágott egy maréknyi lisztet.

- Idióta! – kiáltottam, amint feldolgoztam, hogy mit művelt velem ismét. Fejcsóválva söprögettem le a felsőmről a rákerült alapanyagot, ami – még egyszer ismétlem – nem kell a spagettihez, szóval nem tudom, hogy jutott eszébe pont ezt választani. Végül is mindegy, a célját elérte vele.

- Ez is a te hibád – éreztem a hangjából a flegmaságot, de az arcán meglapuló mosoly elárulta, hogy megint csak szórakozik velem.

- Hogyne – próbáltam leutánozni az ő hangszínét, és szerintem sikerült is.

- Ha megettük, lezuhanyozunk – jelentette ki, nekem pedig megállt a kezem a levegőben, miközben legyeztem magam.

- Mi? – döbbenetemben csak ennyit tudtam kipréselni magamból. Most együtt, vagy külön, vagy hogy?

- Egymás után – válaszolta meg a fel-nem- tett kérdésemet, mintha kitalálta volna, mire gondoltam. Mondjuk, biztos vagyok benne, kiült az arcomra, hogy nem teljesen értem, amit mondott, szóval nem volt nehéz dolga.

- Oké – feleltem megkönnyebbülve, amin Bence jót mosolygott magának, én pedig figyelmen kívül hagytam inkább. Így is elég kínos volt nekem ez a szituáció, nem akartam tovább rontani.

- Na, ehetünk – tette le az asztalra a tányérokat megpakolva spagettivel. Mindketten helyet foglaltunk, és nekikezdtünk az elfogyasztásának. Alighogy ettem három villával, megjelent előttem Bence villája, rajta néhány szál tésztával. Kérdőn pillantottam az evőeszközre és az előttem ülő személyre is.

- Gyerünk, edd meg! – biztatott, így bekaptam a falatot. Ezen felbuzdulva én is ugyanígy cselekedtem, és egymást etetve fejeztük be az étkezést.

- Tessék, a fürdő arra van – adott át egy törülközőt és mutatott a megfelelő irányba, bár azért volt tippem, hogy arra van. – Ha bármi van, szólj – fűzte még hozzá vigyorogva, mire csak oldalba löktem, és a fürdő felé tartottam.

Tíz perccel később már a törülközőt magam köré csavartam, és a ruháimmal a kezemben nyitottam ki az ajtót. Csak azért nem öltöztem fel ott, mert „bosszút” akarok állni Bencén. Ő leöntött liszttel, én meg akkor egy szál törülközőben fogok előtte tipegni. Bár ez nem teljesen igaz. A fehérneműimet felvettem, szóval így három ruhadarab volt rajtam.

Ilyen tervvel a fejemben csuktam be az ajtót, amikor megláttam, hogy vendégünk is van. Abban a pillanatban tudtam, hogy ezt az ötletemet nem most kellett volna kitalálnom, de már nem volt menekvésem, mert észrevett.

- Ó, micsoda kellemes meglepetés! – indult meg felém, mire ösztönösen hátrébb léptem, de mögöttem már az ajtó volt. Bence egyből hozzám jött, gondolom eltakarni engem a vendégünk elől. Mit keres itt Jack?