12. rész

Helló! :)
Na, végül is most, hétvégén tudtam hozni az újat. Nyugodtan pipáljatok vagy írjatok <3
Nem is húzom az időt, kellemes olvasást is kívánok! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

 

 

 

 

12. rész

Csak pár másodpercig álltunk ott szótlanul egymás előtt, bár nekem sokkal többnek tűnt. Bence visszapróbált küldeni a fürdőbe, de Jack nem engedte.

- Maradjon csak itt velünk a drága – mosolygott idegesítően. Bencén láttam, hogy nehezen bírja magát visszafogni, de még tartotta magát.

- Elmondanád végre, hogy miért jöttél? – kérdezte ingerülten barátom. Gondolom erről lehetett szó, mielőtt kijöttem volna a fürdőből.

- Most már igen – vetett egy jelentőségteljes pillantást rám. – Maxim elmesélte nekem a reggeli találkozótokat, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy tényleg eljönnél hozzám a kis barátnőddel. Több emberemet nem küldtem érted, mert azokra sem hallgattál volna, ezért vagyok itt. Érezd magad kitüntetve, amiért személyesen jöttem. Nagyon ritka az ilyen – váltott komolyabb hangnemre, és elkezdett sétálni a lakásban, mint aki otthon van.

- Nagyon jól tudod, hogy nem vittem volna magammal Vikit. Egy percig nem fordult meg a fejemben – mondta határozottan Bence, én meg jobbnak láttam, ha csendben maradok. Semmi beleszólásom nincs most.

- Igen, tudom. Ezért is jöttem – tartott Jack egy kis szünetet, és kíváncsian vártam a folytatást, mert nem értettem, hova akar kilyukadni. – Szépség, öltözz fel most már, és indulunk hozzám – intézte nekem, majd mindkettőnknek a szavait. Én elkerekedett szemekkel néztem, Bence viszont felcsattant.

- Kizárt! Viki nem megy sehova!

- Ó, dehogynem – vigyorgott Jack. – És mielőtt még eszedbe jutna megütni engem, figyelmeztetlek, hogy akkor a kis drágaságod fogja megbánni – közölte faarccal, Bence pedig egyből kontrollálta magát. Utálom, amikor velem zsarolja Bencét, és így éri el azt, amit akar.

- Gyűlöllek – sziszegte Bence, Jack meg csak vigyorgott tovább. Bóknak vette volna? – Mit akarsz, mi legyen? – sóhajtotta megadva magát barátom.

- Amit mondtam. Szépség felöltözik, és elmegyünk hozzám – jelentette ki. Bence kelletlenül beleegyezett, így bevonultam a fürdőbe visszavenni a ruháimat. Nem merek belegondolni, hogy mi lesz most. Az lenne a legrosszabb, ha elkezdenék elméleteket gyártani, szóval nem próbálkozok ezzel. Csak nem lesz semmi baj…

A lehető leggyorsabban kapkodtam magamra vissza a levetett ruhadarabjaimat. Amint kiléptem az ajtón, Bence összekulcsolta az ujjainkat. Ez addig a pillanatig volt megnyugtató, amíg Jack ki nem terelt minket. Nem gond, hogy nem is az ő lakása, de mindegy. Bence még gyorsan összeszedte pár fontosabb holmiját, és zárta is be az ajtót. Gondolom, nem kell mondanom, milyen kínos csendben mentünk le a lépcsőn. Vagyis lehet, csak nekem volt az: Jack élvezte ezt az egész helyzetet, Bence pedig szerintem azon agyalt, hogyan ússzuk meg épségben a mai kalandot.

- Szálljatok be nyugodtan – nyitotta ki előttünk a fekete, szinte már limuzin autóját Jack, nagyon rossz ál-udvariassággal.

- Kösz, de a sajátommal mennénk – vágta rá Bence fagyos hangon.

- Rendben – egyezett bele, de valahogy éreztem, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot. – Akkor Szépség jön velem, te pedig mehetsz a tiéddel – közölte az elején mosolyogva, a végére viszont közömbösen.

- Szó sem lehet róla – jelentette ki Bence. Irigylem, hogy ilyenkor is magabiztos tud maradni. Nekem biztos nem menne.

- Nem érdekel, hogy neked tetszik vagy sem. Így lesz és kész – azzal kb. belökött a kocsi hátsó ülésére. Valahogy ismerős volt Jack hozzáállása. Néhány nappal ezelőtt Bence is ilyen volt. Hála az égnek, hogy ez már nem így van.

- Nem egyszerű a barátoddal. Te hogy bírod? – helyezkedett el mellettem, és intett a sofőrnek, hogy indulhat.

- Jól. Engem szeret – mondtam hűvösen, felé sem nézve. Oké, még nem mondtuk ki egy másnak, de nyilván nem járnánk, ha nem így lenne. Jack halkan felnevetett egy kicsit, majd rendezte a vonásait.

- Örülök, hogy ilyen jól szórakozol – forgattam szemet, és a lehető legtávolabb húzódtam tőle az ablakoz.

- Nyugalom, nyugalom – tette rá a tenyerét a térdemre. Először nem hittem a szememnek, aztán amikor egyre feljebb kezdte húzni, azonnal rácsaptam.

- Ezt soha többet! Bence megöl téged, ha megtudja! – kiabáltam le a fejét, bár az idegességemtől nem igazán volt hangom.

- Nyugalom – ismételgette előző szavait. – Nem fogja megtudni – mosolygott, és ő, velem ellentétben, tényleg nyugodt volt.

- Ugyan miért nem? – tettem fel hitetlenséggel teli kérdésemet.

- Mert nem fogod neki elmondani – hajolt közelebb hozzám, és végig a szemembe nézett. Oké, most nagyon örülnék, ha itt lenne Bence. Próbáltam nem undorodva fordulni az ablakhoz, de nem ment. Mondjuk nem is érdekel.

Egy órás út után álltunk meg, és én már alig bírtam ülni. Hálát adtam az égnek, amikor végre kiszálltam, és kinyújtózhattam. Bence mellettünk parkolt le, majd azonnal hozzám sietett, hogy megfogja a kezem. Végre megint biztonságban éreztem magam. Illetve majdnem biztonságban. Jack nélkül jobb lenne.

- Gyertek csak utánam – intett Jack, és megindult az épület bejárata felé. Ekkor jelentek meg Jack emberei mögöttünk, gondolom azért, hogy el ne szökjünk.

- Semmi baj nem lesz. Csak maradj velem – suttogta Bence, miközben lehajolt hozzám. Igen, ez kellett, hogy megnyugodjak egy kicsit.

- Soha nem mennék el mellőled – súgtam vissza, és közelebb húzódtam hozzá. Elengedte a kezem, majd gyorsan rárakta a derekamra, ekképp félig átölelt hátulról. Így léptünk be az épületbe. Illetve lefelé mentünk. Merthogy nem a föld fölött lévő házba tartottunk, mint ahogy én azt gondoltam, hanem a föld alatt lévőbe. Szuper. Nem féltem eléggé, dehogy. Menjünk a föld alá, jó. Összeszorított torokkal értem le a lépcsőn, mert legszívesebben sírtam volna, hogy én ezt nem akarom és gyerünk haza most rögtön, de nem tehettem. Itt egyáltalán nem én vagyok a főnök. Így maradt az a variáció, hogy visszafojtom magamba a sírást. Tuti, hogy így jön ki rajtam a feszültség. Nagyszerű.

- Üljetek csak le nyugodtan – hozott vissza a valóságba Jack hangja. Ugyanúgy a szoba közepén lévő hatalmas asztal végéhez ment, mint amikor bulizni mentünk és elhívott minket. Bence az asztalfőhöz legközelebb ült le, én pedig mellé. Nincs az a pénz, amiért távolabb lennék tőle.

- Tehát – kezdett bele Jack a beszédbe. – Szépen lejátsszuk a partit, aztán mehettek is. De természetesen nagyban befolyásolja ezt a játék végeredménye – tette hozzá egyre szélesedő vigyorral. Undorító ez az ember, komolyan.

- Rendben – mondta gyorsan Bence. Előkerültek a lapok a pókerhez, kiosztotta őket Jack, és nekikezdtek.

Két órával később úgy éreztem, hogy ha még egy percet kell ülnöm, lelövöm magam. Egyszerűen nem tudták abbahagyni, vagy én nem tudom, nem értek ezekhez a kártyajátékokhoz, amiket ők játszanak, de még mindig a lapok mögül tekintgettek egymásra.

- Én nyertem – jelentette ki Jack, és lepakolta a lapjait.

- Akkor örülhetsz – mondta hűvösen Bence. – Most már mehetünk? – tért rá egyből arra, ami érdekelte, és fel is állt a székéről.

- Igen. De még találkozunk – mosolygott rám, mire inkább én is követtem Bence példáját. – Esetleg hazavigyelek titeket? – érdeklődött túlerőltetett kedvességgel.

- Nem – felelte egyszerűen Bence, megragadta a kezem, és minden egyéb szó nélkül elindultunk a kijárat felé. Sietős léptekkel haladtunk a BMW-ig, majd miután beszálltunk mindketten, Bence egyből maga felé fordított.

- Minden rendben? – fürkészte a szemeimet aggódva.

- Igen. Nincs semmi bajom.

- Jó, akkor hazaviszlek, mert elszaladt az idő – mondta, és indította is az autót. Ahogy az órámra pillantottam, egyetértettem barátommal. Nyolc óra volt, és még egy óra, amíg hazaérünk. Nem fognak örülni anyáék.

Az út alatt csendben voltunk mindketten. Én nem tudtam mit mondani, Bence pedig szemmel láthatóan gondolkozott. Fogalmam sincs, min, de nem akartam őt azzal megzavarni, hogy kérdezgetem. Inkább nem szólaltam meg.

- Soha többet nem engedem, hogy találkozz Jackkel – ütötte meg Bence hideg hangja a fülemet. Nem számította rá, hogy beszélgetni akar.

- Rendben – feleltem halkan. Valahogy nem volt hangom most. – De ez eddig sem rajtunk múlott.

- Sajnos tudom. De megpróbálok változtatni ezen – meredt egyenesen az útra.

- És hogyan? – néztem rá oldalról. Erre amúgy iszonyat kíváncsi vagyok, mert tényleg semmi beleszólásunk vagy közünk nem volt ahhoz, hogy Jack vagy éppen valamelyik embere mikor bukkant fel a közelünkben. Illetve Bence közelében. Én mindig véletlenül voltam jelen. Bár kezdem azt hinni, hogy Jack direkt kéret engem is Bencével, és ez idegesítő.

- Még nem tudom – sóhajtott, majd tartott egy kis szünetet, aztán folytatta. – Ne beszéljünk most erről. Akkor kitalálunk valamit, ha hív – zárta le végül a témát, én pedig nem ellenkeztem. A mai napra épp elég jutott Jackből, több nem kell.

Kilenc óra környékén hullafáradtan szálltam ki a BMW-ből. Bence elkísért az ajtóig, én pedig nyúltam volna a kilincsért, amikor megállított a mozdulatban.

- Nem megyek be – tájékoztatott lágy hangsúllyal. – Holnap reggel jövök. Ha bármi van, szólj. Akármikor – nézett mélyen a szemembe aggódva. Ilyenkor annyira aranyos tud lenni, hogy hihetetlen.

- Oké – feleltem mosolyogva, majd magához húzott, és megcsókolt. Igen, ez nagyon hiányzott már. A mai kimerítő és különösen hosszú nap után tökéletesen jól esett. Kikapcsolt, és úgy éreztem, hogy nem ebben a világban vagyok.

- Mennem kell – távolodott el lassan, láttam rajta, hogy egyáltalán nincs kedve most elválnia tőlem. Megértem. Én is vele akarok lenni. – Holnap itt leszek – kaptam még egy gyors csókot, aztán visszament a BMW-hez, és elhajtott.

- Nem gondolod, hogy egy kicsit sokáig voltál? – fogadott anya az ajtóban csípőre tett kézzel, és nem túl kedves hangsúllyal. Baj van.

- Bocsánat. Sokáig tartott a… ööö… a filmnézés – találtam ki gyorsan valamit, mert erre nem készültünk. Nem beszéltünk meg fedő sztorit.

- Jó, de ez ne legyen rendszeres suli időben – enyhült meg, én pedig bevonultam a szobámba, és küldtem Bencének egy SMS-t, hogy elhárítottam a veszélyt.