13. rész

Helló! :)
Köszönöm szépen a pipákat, örülök, hogy többet is kaptam. A visszajelzéseket várom! <3
Időközben számomra is kiderült, hogy 20 résznél biztosan nem lesz hosszabb a történet, lehet, rövidebb is lesz, de ez még nem biztos. Persze, ha lesz ihletem, akkor elképzelhető egy második évad. De erről úgyis fogok majd szólni.
Minden lényegeset elmondtam, jó olvasást! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

13. rész

Reggel viszonylag jókedvűen készülődtem. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy péntek van, a másik, hogy itt a hétvége, ami egyet jelent azzal, hogy Bencével leszek, illetve Lindáékkal. Nekik beígértem egy vásárlást.

- Szia! – borultam egyből Bence nyakába, épphogy kiléptem az ajtón.

- De jó kedvű valaki – ölelt át karjaival mosolyogva, majd a BMW felé húzott. Kinyitotta nekem az ajtaját, ő is beszállt, és már indultunk is.

- Ööö – kezdtem abszolút magabiztosan – kérdezhetek valamit? – sandítottam Bencére óvatosan. Tartottam a reakciójától a kérdésemet illetően.

- Persze – pillantott rám fura nézéssel. – Soha nem tiltottam meg, hogy kérdezz – jelentette ki, aztán átgondolta a dolgokat, és korrigálta magát: – Illetve csak akkor, ha idegesített, vagy ha a biztonságoddal volt kapcsolatos – na, így már igaz. Emlékszem, mennyiszer leszedte a fejem, mert azt tudakoltam meg tőle, hogy miért nem jött suliba. Akkor még nem tudtam, hogy Jack miatt.

- Oké. Szóval van már valami ötleted arra, hogy ne találkozzak Jackkel?

- Mondtam, majd kitaláljuk, ha hív – nézte végig az utat, nem pillantott rám. – Egyébként meg hazaviszlek, és a szüleiddel leszel. Oda csak nem megy el. Vagy ha mégis, akkor a szüleid úgysem engednék. És természetesen én sem – kulcsolta össze a sebességváltón a kezünket.

- Jó, megértettem – mosolyodtam el, és visszafordítottam a fejem az út felé. Beleegyeztem, mert nincs kifogásom ellene. Egyetértek azzal, amit mondott. És nem csak azért, mert nem akarok Jackkel találkozni, hanem mert Bencével sem szeretnék veszekedni. A megismerkedésünk elején épp elég volt annyiszor.

Mivel kb. megoldottuk ezt a problémát, jókedvűen szálltam ki az autóból a sulinál, Bence pedig már mellettem is termett, és összekulcsolta az ujjainkat.

Elég megszokott már nekem ez a mozdulatsor, hiszen akkor is csinálta, amikor még teljességgel elleneztem, hogy bármi közöm is legyen hozzá, de mára már egyáltalán nem bánom. És Bencének sincs ellenére. Így tudatja mással, hogy foglalt vagyok, illetve védhet meg akármitől. Pár napja még ez is nagyon idegesített, mostanában annyira nem. Akkor még azt akartam, hogy minél távolabb legyen tőlem, most meg akkor vagyok jól, ha velem van, szóval így elviselhető. Szörnyű is lenne már nélküle.

- Viki, itt vagy? – lóbálta meg előttem a kezét Bence. Hupsz, eléggé elmerültem a gondolataimban, mert az osztályban voltunk.

- Persze, csak nem figyeltem – ráztam meg a fejem, hogy visszatérjek rendesen.

- Akkor most már koncentrálj, mert itt a tanár – emlékeztetett, hogy iskolában vagyunk, így nem csinálhatok azt, amit akarok.

Délután fellélegezve léptünk ki Timivel, Lindával és Bencével a suli kapuján. Tömény volt a mai nap, sok órán írtunk dolgozatot vagy feleltünk.

- Akkor vásárlás ma délután? – kérdezte Linda. Bence, amint meghallotta a kérdést, megszorította az összekulcsolt kezünket. Nem tetszik neki.

- Persze, megígértem – egyeztem bele, bár a második felét inkább Bencének címeztem, mint a két barátnőmnek.

- Mikor és hol legyen? – nézett rám Timi.

- Mondjuk ötkor a pláza előtt?

- Szuper, akkor ott találkozunk – köszöntek el, és máris egyedül hagytak minket. Bence egy szót sem szólt, amíg be nem szálltunk a BMW-be. Jaj, semmi jót nem érzek. Tuti, hogy ki fog akadni, és nekem végem.

- Igen? Délután ötkor a pláza előtt? – idézte fel szavaimat annyi gúnnyal a hangjában, amennyivel csak lehetett. Tényleg nagyon mérges rám. – Szerinted nem azt várja Jack vagy valamelyik embere, hogy egyedül legyél? Hogy ne legyek ott veled?

- Tudom, de megígértem Lindáéknak. És különben is. Úgyis találkoztam már Jackkel, hogy velem voltál – védtem magamat, és mondtam az igazat. Eddig sem riasztotta vissza Jacket, hogy Bencével voltam.

- Ez igaz, de akkor meg tudtalak védeni, és tudtam ellene tenni. Arról nem is beszélve, hogy nyomon követhettem, mit akar művelni. Ha viszont nem vagyok veled, akkor mi lesz? Hm? – nagyon pipa volt rám, éreztem a hangjából, bár próbálta visszafogni magát. Aj, ebből már nem jövök ki jól.

- Akkor mit akarsz, mit tegyek?

- Azt, hogy ne menj sehova – jelentette ki komolyan, a szemembe nézve. Na, ne!

- Nem! Nem tilthatod meg, hogy elmenjek a barátnőimmel vásárolni – ráztam a fejem, hogy bizonyítsam, nem teheti meg. Csakhogy ebben nem voltam biztos.

- De ha a biztonságodról van szó, igen – hajthatatlan volt a hangja, így másik módot kellett keresnem rá, hogy a barátnőimmel lehessek.

- Jaj, hagyd már ezt abba! – csattantam fel hirtelen. – Amióta ismerlek ezzel a „a biztonságod a legfontosabb” hülyeségeddel vagy! Nem lehetne most már hanyagolni? Tudod, mennyire idegesítő?

- Igen, tudom. Legalább annyira, mint elviselni téged – mondta kíméletlenül a szemembe, én pedig nem akartam hinni a fülemnek. Tényleg ezt mondta rám?

- Micsoda? – suttogtam elképedve. Ez most komoly?

- Igen. Nehéz elviselni téged…

- Jó, akkor megkönnyítem a dolgod. Elmegyek – szakítottam félbe a mondanivalóját, kinyitottam a BMW ajtaját, és már könnyes szemekkel kerestem elő a táskámból a telefonomat, hogy tárcsázzam Timit.

- Viki, várj! – kiáltott utánam Bence, ahogy ő is kiszállt az autóból. – Hadd magyarázzam meg – tette hozzá, amikor utolért, és megragadta a karomat.

- Nem kell! Felesleges! És ne érj hozzám! – torkolltam le, majd nem törődve vele, leintettem egy taxit, hogy ne legyek Bence közelében. Bediktáltam a pláza címét, ahova Timiékkel megbeszéltük a találkozót, és végre fel tudtam hívni őt.

- Na, mi az, hogy már telefonálsz is? – vette fel jókedvűen.

- Előrehozhatnánk a plázázást? – kérdeztem, de alig bírtam visszatartani a sírást.

- Úristen, Viki, mi a baj? – váltott rögtön aggódóra a hangja.

- Majd elmondom a plázában, csak siessetek – azzal le is tettem. Egyszerűen képtelen lettem volna tovább beszélni bőgés nélkül. Nem hiszem el, hogy ilyet mondott Bence, nem hiszem el! Nem áll össze bennem a kép, hogy miért. Hiszen az elején semmi jelét nem mutatta ennek. Bár akkor még nem ismert, persze, honnan is tudhatta volna, hogy nem tud majd elviselni? És igen, sokat veszekedtünk az elején, mégsem hagyott el. Lehet, abban bízott, hogy idővel abbamarad, de nem így lett. Nagyszerű, sikerült beleszeretnem egy olyan fiúba, aki összetörte a szívemet.

Nem sokkal később megállt a taxi, gyorsan kifizettem, és már láttam is Timit és Lindát a bejáratnál ácsorogni. Ahogy feléjük mentem alig láttam a szememben összegyűlő könnyektől, de próbáltam tartani magam. Próbáltam.

- Te jó ég, mi történt? Miért sírsz? – öleltek át rögtön, amint megláttak.

- Nem… nem sírok – nyögtem ki, és pontosan eddig bírtam.

- Azt látom. Gyere, menjünk be – fogta meg a kezem Linda, majd a plázába beérve egyenesen a mosdók felé tereltek. Szerencsére kevesen voltak bent, és hamar távoztak is, így nyugodtan kezdhettek hozzá barátnőim a faggatásnak.

- Mit mondott? – kérdezte mindenféle bevezető nélkül, halkan, de keményen Linda. Imádom, hogy ő ilyenkor sem rémül meg.

- Hogy nehéz elviselni engem – kezdtem először a lényeggel, aztán sorjában mindent elmeséltem. – Vélemény? – néztem fel rájuk a végén, már nagyjából megnyugodva. Kisírtam magam, így valamennyivel jobb lett.

- Bence egy idióta – jelentette ki Linda. Ezzel egyetértek. Bár nem mindig az, de ebben a helyzetben nagyon is. Miért kell ezt csinálnia velem?

- Meg fogja bánni, hogy ezt mondta. Biztos vagyok benne – mosolygott biztatóan Timi. Ó, bárcsak így lenne!

- Most pedig ha már itt vagyunk egy plázában, akkor mit szólnátok egy kis vásárláshoz? Ajánlott szerelmi bánatra – fűzte hozzá kacsintva Linda, én pedig nem tudtam rá nemet mondani. Igen, most az kell, hogy ne gondoljak Bencére.

- Na, csak még abba az egy üzletbe nézzünk be! – kérte Timi kb. egy órával később. A lábamat lejártam és nem sok kedvem volt ehhez az egészhez, de inkább választottam ezt a programot, minthogy otthon siránkozzak egyedül.

- Jó, de ez az utolsó – mentünk bele Lindával. Szerintem ő is kifáradt, Timi viszont imád vásárolni.

Negyed órával később jöttünk ki, természetesen szatyrokkal megpakolva. Mindannyian találtunk még egy-két dolgot, amit képtelenség lett volna otthagyni. Már éppen azon gondolkoztunk, hogy iszunk valamit, amikor váratlanul megláttam Maximot. Mit keres ez itt? Azonnal Bence jutott az eszembe, és rögtön elővettem a telefonomat. Nem hívhatom fel, mert akkor el kéne mondanom hangosan, hogy mi a helyzet, és meghallanák Timiék. Maradt az SMS. Remélem, válaszol attól, hogy összevesztünk.

„Gyere a plázába most! Itt van Maxim! A bejáratnál leszünk” – és elküldtem. Variáltam, hogy írjak-e utána puszit, de végül is úgy döntöttem, nem. Túl mérges vagyok rá. Fél perc múlva jött is a válasz:

„ Azonnal ott vagyok! Addig kerüljétek el! x” – ahogy elolvastam megkönnyebbültem, hogy nem hagy cserben. Azt a puszit viszont nem tudtam hová tenni. Bár itt most csak én haragszok rá. De ami fontosabb jelen pillanatban az az, hogy mit mondjak Timiéknek. Nem árulhatom el az igazat.

- Lányok, nagy gond lenne, ha szeretnék egy kicsit egyedül lenni? – találtam ki valamit, miközben eltereltem őket Maxim közeléből. Nem láthat meg minket.

- Ööö, oké, de minden rendben van? – nézett rám kételkedve és aggódva Timi.

- Persze, csak jól esne átgondolni egyedül a dolgokat.

- Hazakísérjünk?

- Nem kell, jó lesz itt. Legalább lefoglalom magam, ha túl sokat agyaltam – fűztem még hozzá, mivel elég furán néztek rám barátnőim. Megértem. Nem sűrűn megy az ember egy plázába, hogy gondolkozzon.

- Hát, jó, de szólj, ha bármi van – mondta Linda úgy, mintha ő sem hinné el, hogy tényleg ezt teszi.

- Rendben, sziasztok! És köszönök mindent – öleltem meg őket gyorsan, aztán észrevettem, hogy megérkezett Bence is. Amint elmentek Lindáék, odasiettem hozzá. Hála az égnek, Maxim nem látott meg minket.

- Minden oké? – mért végig tetőtől talpig, majd a derekamnál fogva vezetett a kijárat felé. Maxim pedig pont elfordult. Ez csak a szerencsén múlott.

- Igen, nem vett minket észre – feleltem, és máris kiszúrtam a BMW-jét.

- Helyes. Szállj be. El kell mennünk innen – azzal kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, beült ő is, majd beletaposott a gázba.

Sokszor éreztem már magam kínosan ebben az autóban ülve, de egy ideje nem. Most viszont ismét, pedig reméltem, hogy erre nem került többet sor. Hát nem így lett. Miért is sikerülne valami úgy, ahogy én szeretném?

- Hova megyünk? – tértem magamhoz gondolataimból, amikor a tájat figyelve rájöttem, hogy nem hazavisz, mint ahogy arra számítottam.

- Hozzám – a hangja egyszerre volt hideg és rideg, de közben meg nem is. Nem tudok eligazodni rajta, és fogalmam sincs, mit tervez. Utálom ezt. – Van esetleg valami ellenvetésed? – nézett rám egy pillanatra.

- Nincs – mondtam halkan. Rá sem tudtam nézni, nemhogy még reklamáljak. És valamiért olyan érzésem támadt, hogy én bántottam meg őt, nem pedig fordítva. Mintha nekem kellene bocsánatot kérnem tőle. Mi a franc van velem?

Nem szólt, amikor megérkeztünk, csak kiszállt, kinyitotta nekem is az ajtót, majd kézen fogva vezetett fel a lakásáig.

- Nem leszünk itt sokáig – hallottam meg a hangját, majd rögtön eltűnt a szobában. Kíváncsian lépkedtem utána.

- Miért?

- Mert hozzátok megyünk – jelentette ki, én pedig csodálkozva meredtem rá. Szerencsére folytatta: – Ha Maxim mégis meglátott volna titeket vagy minket, biztos szól Jacknek, aki tudja, hol lakom. Azt viszont, hogy te hol laksz, nem. Biztonságosabb, ha ott leszünk – világosított fel, miközben egy kisebb táskába dobált be pár darabot a ruháiból.

- Nálunk akarsz aludni? – szűrtem le a műveleteiből, hogy mit tervez.

- Nem teljesen. Egy ideig veled leszek, de nem tudom, meddig – rám sem nézett, miközben mondta. Ez azért rosszul esett.

- És szerinted anyáék megengedik?

- Nagyon remélem – végre felém pillantott, és megjelent az arcán egy zavart mosoly. Úgy éreztem, mintha ezer éve mosolygott volna rám utoljára.

- Mi történik, ha nem? – kérdezősködtem tovább. Nem igaz, hogy mindent így kell belőle kihúznom.

- Te maradsz otthon, én visszajövök. Azért akarok veled lenni, hogy biztos legyek abban, nem lesz semmi bajod és biztonságban vagy – jött oda hozzám, végig simított az arcélemen, majd ismét kézen fogva kivezetett a lakásából.