9. rész

Helló! :)
Majdnem kiment a fejemből, hogy mára terveztem frissíteni, de szerencsére eszembe jutott :D
Köszönöm szépen a pipákat, a bloglovinon kapott követőt és a + 300 kattintást! <3 És szeretném azt kérni, hogy valamilyen nyomot hagyjatok magatok után :$ Ha nem komiztok, akkor tessék pipálni, esetleg a cseten írni. Már, ha nem olyan nagy kérés :)
Ezek után pedig kellemes olvasást kívánok! :)xx

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

 

 

 

 9. rész

Egész nap azon gondolkoztam, hogy Bencének hogyan alakult a dolga Jackkel. Most, hogy nagyjából megtudtam, ki ő, és milyen kapcsolata van neki Bencével, nem vagyok nyugodt. Egyáltalán nem. Mi van, ha történik vele valami? Teljesen kibuknék, az biztos. És bármennyiszer is haragudtam meg Bencére az elmúlt egy héten, azért sikerült belopnia magát a szívembe. Nem tudom, hogy ennek most örüljek-e vagy ne. Az biztos, hogy Bence nem ellenkezne, ha több lenne köztünk, de számomra az pozitív lenne? Annyi baj, érthetetlen, homályos dolog és veszély zúdulna rám, meg tudok én ezekkel birkózni?

- Viktória, lennél szíves elismételni, amit az imént mondtam? – zökkentett vissza a valóságba a matek tanárom hangja. Nagyszerű, pont akkor kell engem felszólítani, amikor fejben máshol járok.

- Bocsánat, nem figyeltem. Többet nem fordul elő – szabadkoztam rögtön.

- Azt ajánlom is – nézett rám szigorúan, majd folytatta az órát. Hála az égnek, hogy ennyivel elintézett. Nagyon nem hiányzott volna még egy felelés, amikor Bence nincs itt.

A nap egyébként borzalmasan lassan telt el, és hálát adtam, amikor az utolsó óráról csöngettek ki. A lehető leggyorsabban dobáltam be a cuccaimat a táskámba, Lindáék pedig felém fordultak.

- Nincs kedved vásárolni délután? – érdeklődött mosolyogva Timi.

- Hát, szívesen mennék, de Bence jön értem, és gondolom, be szeretné pótolni a hiányzását – feleltem kicsit zavartan.

- Oké – vigyorodott el Linda. Miért kell mindig rosszra gondolni? – Aztán csak óvatosan – tette hozzá, mire majdnem félrenyeltem.

- Semmi olyasmit nem fogunk csinálni – jelentettem ki, pedig annyira nem voltam biztos benne. Vagy minden rendben lesz köztünk, és akkor bepróbálkozik, vagy összeveszünk megint.

- Jó, ti tudjátok – még mindig vigyorgott. Idegesített, de azért elnevettem magam, és csevegve mentünk le a lépcsőn, illetve léptünk ki a suliból. Ahogy vártam, Bence itt volt, a BMW-jének támaszkodva várt.

- További jó szórakozást! – köszöntek el incselkedve, mire kacagva megráztam a fejem, és így érkeztem meg Bence elé.

- Nocsak, milyen jó kedved van – ölelt egyből magához, én pedig – még saját magamat is meglepve – visszaöleltem.

- Ők a barátnőim. Mindig jó kedvem van velük, vagy ha nem, akkor tesznek róla, hogy az legyen – feleltem, mintha ez nem lenne természetes.

- Én szeretnék lenni az, aki mindig felvidít – suttogta a fülembe, lehelete csiklandozott, a lélegzetem pedig majdnem leállt. Eltávolodott egy kicsit, hogy a szemembe nézzen, gondolom várta a reakciómat, de csak nyeltem egy nagyot. Szerintem ez is elég volt neki, mert elvigyorodott, majd segített beszállni. Ismét csendben telt az út hazáig, de ez most nem olyan volt, mint reggel. Bencének és nekem is sokkal jobb kedvem volt. Hála az égnek, hogy nem haragszik.

- Hogy ment Jackkel? – érdeklődtem kicsit félve. Reméltem, nem harapja le a fejem, mert nem hiányzik még egy veszekedés a mai nap vele.

- Fárasztóan, de jól. Fél órával azelőtt végeztünk, hogy érted jöttem – nézett felém mosolyogva, majd rögtön vissza az útra.

- És reggel óta tartott? – szinte tátott szájjal kérdeztem.

- Igen. Kicsit elhúzódott – sandított felém egy pillanatra. Te jó ég! Milyen pókerjátszma tart 5-6 óráig? Egyáltalán pókereztek ezek?

- Kicsit – ismételtem az előző szavait ironizálva, mire még mindig mosolyogva rám nézett, megkereste a kezem, és egy gyors kézcsókot nyomott rá, aztán ismét a vezetésre koncentrált. Hogy csinálja, hogy már ennyitől képes elvarázsolni?

Bence leparkolt a házunk előtt, leállította a motort, ami egyet jelentett azzal, hogy bejön. A gondolatra elmosolyodtam.

- Le kell másolnom, amit ma vettetek – jelentette ki vigyorogva, mire a mosolyom önkéntelenül is csak elmélyült. Miért is örülök én ennek?

- Szerintem is – bólintottam rá boldogan, majd egyből kipattant az autóból, segített kiszállni, és átkarolt, amíg az ajtóig értünk.

- Megjöttünk! – jeleztem anyának és apának, hogy nem egyedül érkeztem haza.

- Ó, sziasztok! – lépett elő anya a konyhából kissé meglepődve. Nem csodálom.

- Házit pótolunk – szögeztem le, mielőtt még kérdezősködne.

- Rendben. Viszek be nektek inni meg enni – azzal mosolyogva visszament a konyhába. Hát, az biztos, hogy anya örül nekünk. Bár még nem járunk, szóval ez elég érdekes, de mindegy. Bencével bementünk a szobámba, és egyből előkerestem azokat a könyveket és füzeteket, amik kelleni fognak. Közben anya hozott be sütit és üdítőt, majd hozzám fordult.

- Apáddal elmegyünk vásárolni. Ha valami van, hívj – közölte, mire a mögötte ülő Bence elvigyorodott. Hát persze hogy egyből rosszra gondolt. Az a baj, hogy én is. De ki nem? Illetve nekem csak átfutott az agyamon, természetesen.

- Oké – bólogattam, és próbáltam nem kitörni röhögésben, amikor Bence szintén vadul bólogatott. A szarkazmus csak úgy üvöltött róla. Fél perccel később bezártam az ajtót, mert anyaék ezt szeretik, ha egyedül vagyok itthon, és ez persze nekem is tökéletesen megfelel, majd visszamentem Bencéhez. Szerintem teljesen érthető, ha úgy éreztem, valamit csinálni fog. Már csak, ha abból indulunk ki, hogy amikor legutóbb házit pótolt, a nyakamat csókolgatta, és több is lett volna, de akkor megállítottam. Vajon most is?

- Akkor ettől eddig. Érted? – magyaráztam egy kicsivel később, hogy mit kell lemásolni Bencének, de láthatóan nem figyelt. Legalábbis nem arra, amire kellett volna. Kissé nehéz lesz így pótolni a hiányzását.

- Hogyne – felelt hanyagul, vigyorogva, majd ahogy mellette álltam, a vállamtól elkezdett puszilgatni. Ó, de tudtam! Hirtelen alig tudtam mozdulni, és biztos voltam benne, hogy elpirultam azonnal. Ujjaival hátrasöpörte a hajamat, majd felkelt a székemből, és a kezemet megfogva az ágyhoz húzott. Oké, fogalmam sincs, hogy mit szeretnék. Az ő szándékai viszont elég egyértelműek.

- Mit szólnál, ha később lemásolnám azokat a hülyeségeket? – kérdezte, de egyből tudtam, hogy egyáltalán nem érdekli a tanulás. Azon lepődtem volna meg, ha igen. – Sokkal jobb terveim vannak – suttogta sokat sejtetően, én pedig éreztem, hogy nem igazán tudom magam tartani. Mit tesz velem, te jó ég!

- Fordított sorrendnek jobban örülnék – eredetileg úgy terveztem, hogy nem nyöszörgök, de nem mondhatnám, hogy sikerült. Ezen viszont Bence fennakadt.

- Szóval te sem bánod, ha veled tervezek valamit – simított végig az orra hegyével a nyakamon. Aha, valamit. Azt látom. Először egymás mellett ültünk, de belehúzott az ölébe, én meg automatikusan átfontam karjaimmal a nyakát. Az előrekerülő tincsemet a fülem mögé tűrte, közben meg próbáltam arra koncentrálni, hogy normálisan vegyek levegőt. Komolyan nem igaz, amit ez a srác tesz velem!

- Hé-hé! Nyugi, Bence! – toltam el magamtól egy kicsit, mert már fektetett volna le az ágyra. Azért ennyire messzire még ne menjünk.

- Sok voltam? – kérdezte lágyan, amitől megnyugodtam, hogy nem borult ki.

- Egy kicsit. Csak ne siessünk – suttogtam, és zavaromban rá se mertem nézni. Ekkor pedig tudatosult bennem, hogy mit is mondtam. Tulajdonképpen áldásomat adtam ránk. A kapcsolatunkra. Kettőnkre.

- Ahogy szeretnéd – mosolygott rám, én pedig alig bírtam tartani a szemkontaktus. Ekkor közelebb hajolt hozzám, leheletét éreztem a bőrömön, amitől kirázott a hideg, és nem sok választott el az ájulástól. Ajkaival hozzáért az enyémekhez, majd összenyomta őket, és máris csókolóztunk. Hamarosan nyelvét is megéreztem, ami először furcsa volt, de aztán hamar hozzászoktam, és én sem féltem használni a sajátomat. Régen sehogy sem tudtam elképzelni, hogy lehet a nyelveddel a másik szájában lenni, de ez ebben a pillanatban eldőlt: simán. Bence beletúrt a hajamba, az én kezeim pedig az ő hátát vették birtokba. Hm, nem is gondoltam volna, hogy itt is ennyire izmos. Mondjuk időm se volt nagyon a kinézetével foglalkozni, mert állandóan veszekedtünk. Amúgy normális, hogy csókolózás közben ilyeneken gondolkozok?

Fogalmam sincs, hogy meddig voltunk egymás szájában, de élveztem. Hogy bírtam ki eddig csókolózás nélkül? Mire már belelendültem volna teljesen, elhúzódott. Mindig a legjobbkor hagyja abba.

- Első csók? – kérdezte lágyan, számomra hosszú szünet után megtörve a csendet. Ennyire látszik? Vagy érződik?

- Igen – suttogtam szégyenlősen, és automatikusan lesütöttem a szemem.

- Csodálatos volt. Ügyes vagy – puszilt meg a számon, rólam pedig úgy ötvenkilónyi súly szaladt le. Hatalmas megkönnyebbülés, hogy tetszett neki. Nem szerettem volna csalódást okozni sem Bencének, sem magamnak, hogy még csókolózni sem tudok. Ezek szerint viszont jó vagyok.

- Most pedig befejezzük a tanulást, aztán folytatjuk, ha szeretnéd – tűrte az egyik tincsemet a fülem mögé mosolyogva. Kicsit lebiggyesztett ajakkal tértem vissza az asztalhoz, hogy tovább magyarázzak neki. Eddig se tudtam igazán figyelni, ezek után még úgyse fog menni.

- Készen vagyok – jelentette ki Bence kb. fél óra után. Hirtelen felkaptam a fejem az angol könyvemből, és odamentem hozzá.

- Mindent leírtál? – futottam át a szemeimmel, mert annyira nem voltam biztos benne, hogy tényleg minden bekerült az ő füzetébe is.

- Azt akarod, hogy veled foglalkozzak, vagy azt, hogy a tanulással? – nézett rám valami természetellenes fejjel, amin felnevettem, majd bólogatva ráhagytam a dolgot. Igaza van. Jobban örülnék, ha rám figyelne.

- A hallgatásodat annak könyvelem el, hogy veled legyek. Szóval mit csináljunk? – emelte rám a tekintetét, mire megrántottam a vállam. Ötletem nem volt, egyébként meg nekem teljesen mindegy. – Film? – bökött a laptopom felé.

- Oké. De valami vígjáték vagy akcióvígjáték legyen – tettem hozzá gyorsan, tanulva a legutóbbi közös filmezésünkből. Bármit, csak horrort ne!

- Jó, még valami kitétel? – kérdezte mosolyogva, miközben ráment a netre.

- Akármelyik film jöhet, amiben Jackie Chan és Chris Tucker együtt szerepel – szőkítettem tovább a kört, Bence pedig már nevetve keresgélt tovább.

- Szerintem te is sokszor láttad, de azért jöhet a Csúcsformában első része? – szólalt meg pár perccel később.

- Bármikor – vágtam rá. – Csinálok popcornt – azzal kisiettem a konyhába, majd amint elkészült a kukorica, visszamentem a szobámba. Ez alatt a néhány perc alatt Bence félhomályt varázsolt, az ágyat megcsinálta úgy, hogy kényelmesen elférjünk, és a laptopot is a megfelelő helyre igazította, hogy jól lássuk fekve. Meg kell hagyni, szép munkát végzett.

- Gyorsan beállítottál mindent – jegyeztem meg, miközben leültem az ágyamra, kezemben a tál popcornnal.

- Igyekeztem – mosolygott, majd befészkelte magát mögém, és az ölébe húzott.

Mialatt néztük a filmet és ettük a kukoricát azon gondolkoztam, hogy mi történt Bencével, hogy már jó ideje nem kiabált. Jó, ma reggel, de akkor is. Ez nálunk már soknak számít. Csak annyi kellett, hogy összejöjjön velem?

- Bence – tornáztam fel magam a fekvésből, nagyjából a film felénél. Érdeklődve nézett rám, így folytattam. – Régen veszekedtünk. Van ennek valami oka? – kérdeztem kicsit tartva a reakciójától.

- Igen – felelt nemes egyszerűséggel, amin csodálkoztam, mert arra számítottam, hogy minimum leszedi a fejem. Most már tényleg kíváncsi vagyok.

- Kinyögnéd, hogy mi? – próbáltam egy kis humorral palástolni az idegességem.

- Már együtt vagyunk. Szinte mindent megtehetek, amit eddig a napig nem, és te nem ellenkezel. Ennyi az egész – úgy mondta, mintha ez volna a világ egyik legtermészetesebb dolga. Kissé elnyílt a szám döbbenetemben.

- Mi az, hogy szinte mindent? – kérdeztem rá a mondanivalója elejére, ami mellett nem tudtam elmenni szó nélkül.

- Gondolom, nem most szeretnél még lefeküdni velem, szóval maradunk a majdnem mindenben – nézett rám féloldalasan mosolyogva, mire nekem még lejjebb esett az állam. Ennyire konkrét dologra azért nem számítottam.

- Öhm, egyetértek – böktem ki valami viszonylag értelmeset. Meglepő, ha azt mondom, hogy nem igazán tudtam kontrollálni a gondolataimat?

- De nyugi, nem fogunk sietni. Majd ha szeretnéd – húzott magához egy apró csókra, és egy kicsit tényleg megnyugodtam. Bár elképzeltem azt a helyzetet, hogy szólok Bencének, hogy felőlem mehet. Enyhén fogok égni. Na, jó, erre még ki kell dolgoznom valami tervet. Mondjuk, ez még ráér.

Hála a jó égnek, innentől beállt közénk a csend, és nyugalomban fejeztük be a filmet. Remélem levette Bence, hogy most még nem igazán szeretnék erről a témáról beszélni. Ennyi éppen elég volt mára.

- Mennem kell. Holnap jövök – búcsúzkodott el Bence már a kapuban állva.

- Ugye, most jössz suliba? – húzódtam hozzá közelebb. A csókunk óta nem tartok tőle annyira, mint mondjuk tegnap. Érdekes.

- Szerinted kihagynám egy ilyen csodás nap után? – tette fel mosolyogva a költői kérdést. Nem válaszoltam, csak megcsókoltam, majd végignéztem, ahogy beszáll a BMW-jébe és elhajt. A barátom. Az enyém.