6. rész

Sziasztok! :)
A suli utolsó napjaiban hoztam is nektek az új részt. Már csak 1 vagy 2 nap - kinek hogy - aztán jön a szünet, szóval kitartást! Annak azért örülök, hogy néha-néha felnéztek ide is, ha véleményt nem is írtok, de most már szépen lassan beindul a sztori ;)
Nem is beszélek/írok többet, jó olvasást! :)xx

 

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 6. rész

Tánc közben végig Bence lábán álltam. Karjaival erősen tartott, hogy ne csússzak le róla, én pedig ugyanúgy fogtam a hátát. Éreztem a pólóján át, hogy milyen izmos, eléggé ki van dolgozva. Ezen felismerés miatt elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott néhány perverzebb gondolat is, aminek nem kellene.

- Mi olyan vicces? – suttogta a fülemhez, szája hozzáért a fülcimpámhoz, amitől kirázott a hideg. És ez csak egy érintés volt.

- Semmi – tudtam, hogy elpirultam egy kicsit, így fejemet gyorsan a vállába nyomtam. Semmi szükség rá, hogy meglássa, mert tuti beszólna valamit.

- Szeretnéd, ha kettesben folytatnánk? – a hangos zene ellenére is tisztán hallottam hangjából, hogy nem viccelt. Kacér mosoly szökött a szájára, amikor a kérdése után felpillantottam rá. Ismét elpirultam, ezúttal teljesen.

- Hát, öhm, erre nincs még szükség – kinyögtem egy viszonylag értelmes választ. Zavaromban egyik kezemmel megigazítottam a hajam, ami addig is jól állt, és ezt mindketten pontosan tudtuk. Amikor újra bele tudtam nézni a szemébe, arcán egy orbitális vigyor terült el. – Mi az?

- Azt mondtad még nincs rá szükség. Még – emelte a ki a szót, ami után egyből leesett, hogy mi is csúszott ki a számon. Szuper, most magyarázkodhatok, hogy nem úgy gondoltam. Azt hiszem.

- Nem azt akartam mondani… – kezdtem bele, de mutatóujját a számra helyezte, így képtelen voltam megmukkanni. Érintése futótűzként terjedt szét a testemben. Talán egy halk nyögés is kiszaladt a számból hirtelen, és most különösen hálás voltam a zenéért, ami miatt Bence nem hallhatta meg.

- Teljesen mindegy, hogy véletlenül mondtad vagy szándékosan. De egyszer biztos vagyok benne, hogy meg fog történni – hangja mélyen zengett egyenesen a fülembe, és mintha a dübörgő zene nem is lenne, csak az csengett bennem. Semmi mást nem hallottam, mindent kizártam. Alig tudtam magamhoz térni, szinte lesokkolt, ahogy rám hatott szavaival és hangnemével. Akkor jöttem vissza, amikor éreztem, hogy közelebb húz magához, karjai még erősebben tartottak és védtek mindentől.

- Hé, Bence! – kocogtatta meg valaki a vállát. Felnéztem a fekete pólós kigyúrt emberre, de én nem ismertem. Viszont valahogy gondoltam, hogy Bence igen, és nem lehet valami kedves.

- Mi van? – fordult az újonnan érkezett felé kissé morcosan. Nem hiszem, hogy örült annak, hogy megzavartak minket.

- Nem jössz le kártyázni? – volt valami a hangjában, ami nem tetszett.

- Most nem alkalmas – elég rövidre fogta Bence. Ő sem akar elmenni innen.

- Jack ráér, és azt mondta, szeretné, ha te is csatlakoznál. Gyere! – nyúlt a karja után, de Bence elrántotta.

- Talán nem volt neki elég, hogy annyit vesztett tegnap? – provokatívra sikeredett válasza, amit egyáltalán nem értettem. Bence kártyázik? Ki az a Jack? És mi történt pénteken?

- Bence, mi ez az egész? – kérdeztem bizonytalanul. Mindketten rám néztek.

- Neki még nem mondtad el? – biccentett felém az ismeretlen. Bence nem szólt semmit, csak a karjával húzott magához szorosabban.

- Mit akar Jack? – hangja kimért volt, ahogy megkerülte a választ.

- Visszavágót. Indulj most, vagy erőszakkal kell próbálkozunk! – ez az alak nagyon nem tetszik nekem, ahogy ez az egész helyzet sem. Ezek szerint Bence kártyán elnyert valamit ettől a Jacktől, és most, gondolom, vissza akarja kapni.

- A lány is jön veled! – szólt keményen, amitől megrezzentem. Csak Bencéhez tudtam bújni, aki persze egyből szorosan ölelt.

- Őt hagyjátok ki belőle!

- Nem! Úgy nem lenne élvezetes – mosolygott, de ez sunyi, aljas mosoly volt. Biccentett, hogy kövessük, mire Bence sóhajtott egyet megadva magát. Leemelt a lábáról, összekulcsolta a kezünket, és a fülemhez hajolt.

- Csak maradj mellettem, és csináld azt, amit én mondok! – szavai súlyosak voltak, tudtam, hogy most muszáj szót fogadnom, így bólintottam elég gyengén. Az ismeretlen alak elindult, Bence pedig vezetett magával engem is. A bárpult mellett haladtunk el, hátra mentünk. Talán valamilyen raktár féle helységhez tartottunk. Amikor megérkeztünk a megfelelő ajtóhoz, az ismeretlen kinyitotta azt, előre ment, Bence pedig erősen fogta a kezem, mikor mi is beléptünk.

- Nocsak, nocsak! Kiket látnak szemeim? – fogadott minket a terem másik végében, a pókerasztalnál ülő férfi. Ő lenne az a Jack? – Ó, arról nem volt szó, hogy egy ilyen szépséget is magaddal hozol – lépett hozzám, és végig simított az arcomon. Undorodva és félelemmel tele fordultam el Bence karjához. Kettőjük közül egyértelműen Bencét választanám. Ő sosem tudott ennyire megijeszteni.

- Hagyd őt békén! – szólt rá szigorúan Bence. – Mit akarsz? – egyenesen a szemébe nézett, úgy látszik ő nem fél tőle. Legalábbis nem annyira, mint én.

- Milyen sietős vagy most – jegyezte meg, majd visszaindult az asztal végéhez. – A tegnapi parti még nincs lejátszva. Lesz egy visszavágó. Most – helyezkedett el kényelmesen a székében, kezeit összekulcsolta a tarkóján, arcán nyugodt mosoly ült. Nem úgy, mint az enyémen. Egy szót se mertem szólni.

- Még többet akarsz veszíteni? Úgyis tudod, hogy jobb vagyok, mint te vagy bármelyik embered, csak ezt képtelen vagy beismerni – Bence hangja kiegyensúlyozott volt, arcán alig mozdultak meg az izmok. Bár én azért nem szóltam volna vissza ilyen csípősen, de hát ő tudja.

- Fogd vissza magad, fiú! – dőlt előre a székben. – Elfelejted, hogy itt én vagyok a főnök, és itt mindenki azt csinálja, amit én mondok. Szóval ülj le, és játsszuk le a második felét a partinak, vagy a kis barátnőd nem sokáig marad melletted – gúnyosan rám mosolygott, amit egyáltalán nem viszonoztam.

- Már megmondtam, hogy hagyd őt! – emlékeztette Bence még egyszer, karjával közelebb húzott magához, aminek most tényleg nagyon örültem.

- Ha lejátsszuk a visszavágót, akkor nem lesz semmi baja. Te döntöd el, hogy vele vagy nélküle szeretnél távozni innen – felelte Jack hanyagul, mire elöntött a méreg. Ha nem lenne nagyobb a félelmem, már visszaszóltam volna valamit.

- Ugye tudod, hogy gyűlöllek? – sziszegte idegesen, és elindult az asztal felé maga után húzva engem is. Lassan lépkedett tekintettel a bokámra.

- Mi történt a lábaddal, szépség? – gondolom ez nekem szólt. Jack ügyet sem vetett Bence előző, költői kérdésére, csak mosolygott rajta.

- Megütöttem tesi órán – nagyon bizonytalan volt a hangom, csoda, hogy nem remegett. Bencétől sosem féltem ennyire, mint Jacktől.

- Ó, szegény – biggyesztette le a száját megjátszva. Közben Bence egy székkel arrébb ült le Jacktől, én pedig természetesen mellette.

- Ha csalni mersz, észreveszem! – figyelmeztette Bence, mire csak bólintott. Jack megkeverte a kártyát, amíg kiosztották a zsetonokat, majd kiadta a lapokat is. Mindketten megnézték őket, és kezdetét vette a játék, természetesen pókerarccal mindvégig. Én sosem tudtam pókerezni, maximum a tévében láttam, de abban biztos voltam, hogy nagyon jónak kell lenned, hogy nyerj. Kínzó lassúsággal teltek a percek. Nem tudom, mennyi ideig tart egy pókerjátszma, de ez nagyon elhúzódott. Lehet, hogy már éjfél is elmúlt? Szemeimet alig bírtam nyitva tartani, elég laposakat pislogtam.

- A kis drága álmos – jegyezte meg Jack vigyorogva, mire Bence rám nézett.

- Mindjárt végzünk – ígérte halkan, hogy csak én halljam. Hangja nyugodt volt, de éreztem benne némi fáradtságot is. A játszma alatt végig komoly volt Bence arca, Jackén néha egy-egy mosoly villant. Pár perccel később Bence szólalt meg.

- Royal flös – pakolta le a lapjait rezzenéstelenül, mire Jack szeme kikerekedett.

- Milyen nagy szerencséd van – próbálta összeszedni magát. Nyilván nem erre a végeredményre számított.

- Nem hinném. Talán egyszerűen jobb vagyok, mint te. Ismét – csak most villantott egy gúnyos mosolyt, mire Jack idegesebb lett. Hirtelen felállt, behúzott egyet Bencének, és a földön kötöttek ki verekedve. Gyorsan felpattantam, és reflexből arrébb ugrottam a fájós lábam ellenére is, majd Jack emberei siettek oda hozzájuk, és igyekeztek szétszedni őket. Nagy nehezen sikerült.

- Még nem végeztünk! – nézett Jack Bencére szúrós szemekkel, én azonnal Bencéhez szaladtam, és átöleltem a derekát, ő pedig magához húzott.

- Tűnjünk el innen! – súgta a fülembe, majd sarkon fordultunk, és elhagytuk a termet minden szó nélkül. Egyenesen a szórakozóhely kijárata felé vezetett, a BMW-nél megálltunk, és magával szembe fordított.

- Jól vagy? – mért végig gyorsan a szemével, amiben aggodalom tükröződött.

- Én igen, de te? –utaltam a szája sarkában keletkezett újabb sérülésre, és a már gyógyulófélben lévőre, ami most ismét felszakadt.

- Semmi bajom – akarta elintézni ennyivel, de én nem hagytam.

- Azért nem árt, ha lekezeljük valamivel – mondtam, és gyengéden megérintettem a sebet. Megrezzent, amikor ujjam találkozott a bőrével, engem pedig a forróság öntött el, és elpirultam, még akkor is, ha ő nem tett semmit.

- Mi az? – kérdezte már vigyorogva, de gyorsan összehúzta a száját fájdalmában. Játékosság volt a hangjában, amitől mosolyognom kellett.

- Semmi érdekes – motyogtam, de nem hiszem, hogy meggyőző voltam. Megsimította az arcom lágyan mosolyogva, majd kinyitotta az ajtót, és mindketten beszálltunk.

- Hova megyünk? – érdeklődtem, mert nem abba az irányba mentünk, amerre mi lakunk. Másik buliba akar elvinni?

- Hozzám – felelt röviden, mire azt hittem, hogy leesik a fülem.

- Micsoda? Hozzád? – ismételtem meg, hátha csak rosszul hallottam.

- Igen. Amikor anyudnak említettem a bulit, megkértem, engedje meg, hogy nálam tölthesd az éjszakát. Először nem tetszett neki, de aztán sikerült meggyőznöm – elégedett arcot vágott, miközben az utat figyelte.

- Azt nem kellett volna megkérdezni, hogy én mit szólok ehhez? – érezhető éllel csattantam fel. Nem hiszem el, hogy anya ezt nem említette.

- Nem. Úgysem egyeztél volna bele, és tudtam, hogy anyukádat könnyebb lesz rábeszélni, mint téged.

- Haza akarok menni. Most!

- Holnap hazaviszlek.

- Mondom, most!

- Holnap. Nem foglak megenni, ha emiatt aggódsz – kacsintott rám, mire inkább az ablakon bámultam kifelé. Azt gondoltam, hogy nem megenni akar, hanem valami mást, és ahhoz kettesben kell, hogy legyünk. Csak nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy ne. Eddig mindig, ahányszor normális körülmények között voltunk kettesben elég közel kerültünk egymáshoz. Amikor kettesben maradtunk az osztályban, amikor a szobámban lemásolta a házit, és amikor táncoltunk pár órája. Aztán mindig jött egy veszekedés. Most vajon mi lesz?

Fél órával később egy panelház előtt parkolt le. Segített kiszállni, majd megfogta a kezemet, és úgy mentünk be a lépcsőházba. Mielőtt ráléptem volna az első lépcsőfokra hirtelen a karjaiba vett legnagyobb meglepetésemre.

- Mit művelsz?

- Fáj a lábad. Nem hagyom, hogy megerőltesd – mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra, és megindult felfelé a lépcsőn, velem a kezében. A második emeleten állt meg, a harmadik ajtónál. Óvatosan letett, előkereste a zsebéből a kulcsokat, kinyitotta a zárat, majd ellökte az ajtót, és előreengedett. Elővigyázatosan beléptem a kis előtérbe, ahonnan gyorsan körbeszemléltem. Jobbra volt egy konyha és spájz, balra a fürdő, mosdó. Előre sétáltam a rövid folyosón, ami végén volt a nappali egy ággyal, gondolom, itt alszik. A folyosó jobb oldalán pedig egy kisebb szobát láttam egy kisebb ággyal.

- Nagyon szép! – állapítottam meg, miután megtaláltam Bencét a konyhában.

- Fogjuk rá. Jobbra is telne, de a pénzügyi helyzetem nem mindig áll biztos lábakon – fordult felém, és átnyújtott egy pohár valamit. – Narancslé – segített ki. Gondolom, észrevette a homlokráncolásomat, mert nem tudtam, mit ad.

- Ezt hogy érted? – ültem le vele szemben az asztalhoz. Most először érzem azt, hogy komolyan lehet vele beszélni, és nem tesz semmilyen perverz megjegyzést.

- Gondolom rájöttél, hogy kártyázok. A pénzemet ebből szerzem. Nem éppen tisztességes, de nem volt más választásom – arca elkomolyodott, ritkán láttam őt így. Eddig csak a pókerjátszma alatt, vagy ha a biztonságomról volt szó.

- Miért? – tartottam tőle, hogy nem fog válaszolni. Semmit nem tudtam róla, erre a kártyázásra is csak most derült fény. Ellenben Bence tudta, hol lakom, ismerte a barátaimat, a családomat, járt a szobámban, szóval sok mindent.

- Ha nem gond, most nem mondok semmit. Jobb, ha nem tudod – hajolt előre, megpuszilta a homlokom, majd felállt. – Mindjárt jövök – mosolygott, és bement a nagyszobába. Hát persze hogy nem mondja el! Miért is lenne fontos, hogy tudjak róla?! Ő kideríthet rólam mindent, de én róla valamit az már nem megy! Nem hiszem el! Miért ilyen nehéz neki bármit is elmondania?

- Tudom, hogy nem örülsz, amiért nem szeretném megosztani veled, de hidd el, megvan az oka. Nem akarlak belekeverni, és már így is olyan történt, amit nem terveztem. Meg tudod érteni? – guggolt le velem szemben, a székem elé. Felemelte az államat, kényszerítve, hogy a rá nézzek. Barna szemeiben láttam, hogy komolyan gondolja, és csak úgy sugárzott belőle a megvédési vágy. Aprót bólintottam, mire megcsókolta mindkét kézfejem. Ha nem ültem volna, akkor nem tudom, hogyan értem volna földet. Ilyen még létezik? Abban a pillanatban képtelen voltam arra gondolni, hogy mennyit veszekedtünk, és mennyiszer kaptam Bence miatt majdnem szívinfarktust, mert a szemeivel fogságba ejtette az enyémet. Csak őt tudtam nézni. Lassan felállt, felhúzott engem is, majd kézen fogva vezetett el a szobájáig. Leültünk az ágyra, Bence szorosan mellettem helyezkedett el, ami most egyáltalán nem zavart. Amikor rámertem pillantani azt láttam, hogy ajka közeledik a vállamhoz, másodpercekkel később pedig éreztem, ahogy halad felfelé a kulcscsontomon keresztül a szám sarkáig. Szemeim kezdtek lecsukódni, és majdnem átadtam magam, de eszembe jutott egy kérdés, ami nem hagyott nyugodni.

- Bence, várj! – sikerült összeszednem a hangomat. – Ki az a Jack? – toltam el magamtól, mire, gondolom, kínjában mosolyogva leszegte a fejét.

- Te aztán tudod, hogyan ronts el egy gyönyörű pillanatot – nevetett halkan, keserűn, én lesütöttem a szemem zavaromban. – De ha ennyire fontos, megválaszolhatom – emelte fel a fejemet, és maga felé fordította.

- Szóval?

- Nem ez az igazi neve, csak álnév. Ő az egyik legjobb kártyás, akit ismerek, sokat tanultam tőle, és nagyon kevesek tudják őt legyőzni. Akinek mégis sikerül, azt általában megöleti.

- Akkor te…? – képtelen voltam befejezni a kérdést. Nem bírtam kimondani.

- Hogyhogy még nem haltam meg? – itt rám nézett, mire bólintottam. – Fogalmam sincs. Nem egyszer verekedtünk, de sosem ölt még meg. Remélem, soha nem jön el az a pillanat – szavai komolyan csengtek a csendes szobában.

- Én is remélem – bújtam hozzá, fejemet a vállára hajtottam, mire belehúzott az ölébe, és elkezdte birizgálni a hajamat. – Miért ahhoz a szórakozóhelyhez mentünk, amikor tudtad, hogy ott lesz?

- Nem tudtam. Mindenhol feltűnt már, de sosem tudta az ember, hogy éppen melyiknél. Sok klubja van, és nekünk pont sikerült kifogni azt az egyet, ahol tartózkodott. Aztán gondolom nem tetszett neki, hogy megvertem, és kiküldte az egyik emberét, hogy nézze meg, itt vagyok-e. És mi ott voltunk. A többit már te is tudod – nézett le rám, miközben lágyan megsimította az arcom.

- Azt mondta Jack, hogy még nem végeztetek. Ez mit jelent? Bajban vagyunk? – félve kérdeztem, mert tartottam a választól. Felültem, és hozzábújtam.

- Nem tudom, mit tervez, de az biztos, hogy itt csak én vagyok bajban. Nem engedem, hogy neked ennél több közöd legyen hozzá, értetted? Nekem az a legfontosabb, hogy biztonságban legyél – belepuszilt a hajamba, és elringatott.