2. rész

Helló! :)
Máris hoztam az újat, és szerintem hétvége környékén pedig a 3.-at. Hetente ígértem frisset, de még az elején vagyunk, utána már egy héten tényleg egy rész lesz :D Pár pipának vagy kominak örülnék, mert érdekel a véleményetek.
Szerintem ennyi lettem volna, úgyhogy kellemes olvasást kívánok! :)xx

 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

 

 

 

 

2.    rész

- Hova mész? – érintette meg a karom Bence az utolsó óra előtti szünetben.

- Csak mosdóba Lindáékkal – feleltem szem forgatva, mire egy kicsivel megkönnyebbült. Egész nap ezt csinálja. Ha azt veszi észre, hogy ki akarok menni, rögtön megkérdezi, hogy hova. Már tegnap az agyamra ment, nemhogy még ma. Egyszer komolyan le fogom ordítani!

- Szóval nem hagy nyugton – szűrte le a lényeget Timi, miután bementünk a mosdóba és kipanaszkodtam magam. Ide legalább nem jön utánam.

- Hát nem, és egyre jobban idegesít! De ha felemelem vele a hangom, egyből leordít, és azon se csodálkoznék, ha megütne. Így mégis hogy a fenébe mondjak neki bármit is? – túrtam a hajamba idegességemben.

- Szólj neki normálisan, ne kiabálj vele. Lehet, hogy úgy könnyebben megérti – tanácsolta Linda, mire beleegyezően bólintottam. Egy próbát megér.

Kupaktanácsunkat a becsengetés zavarta meg. Kémia lesz. Nagyszerű. Sietős léptekkel indultunk vissza az osztályba, hogy elfoglaljuk a helyünket, amíg a tanár be nem jön.

- Tanultál rá valamit? – pakolászta elő a könyveket Bence.

- Csak átolvastam. Nem igazán tudtam koncentrálni – válaszoltam félvállról.

- Vajon miken járhatott az eszed – jegyezte meg egy perverz vigyor kíséretében, mire grimaszoltam egyet, amin ismét jól szórakozott. Szerencsére bejött a tanár, így a köztünk folyó beszélgetés megszakadt.

- Szóval akkor mehetünk? – kérdezte padtársam, és átvetette vállán a táskáját.

- Hova? – raktam el az utolsó könyvet, és elkezdtem felvenni a kabátomat.

- Megmondtam, hogy hazaviszlek – szólalt meg nyersen, mire egy fancsali képet vágtam magam előtt, vigyázva, hogy Bence ne vegye észre.

- Ja, igen. Persze – hangzott „lelkes” válaszom. Ő nem törődött vele, miután elkészültem megint átkarolt, és úgy mentünk le az autójához. Akik reggel nem láttak minket, akkor azok most igen. Komolyan nem hiszem el, hogy ez történik velem. Nem mertem senkire nézni, csak a földet bámultam. Amint megérkeztünk a járgányához, kinyitotta az első ajtót, majd ő is beszállt. Beindította a motort, és elhajtottunk a sulitól.

- Honnan volt neked ennyi pénzed, hogy egy ilyen autót vegyél magadnak? – bukott elő belőlem ez a kérdés, ami már reggel óta a fejemben mocorgott. Magában nevetett halkan, mielőtt válaszolt volna.

- Jobb, ha te azt nem tudod – intézte el végül ennyivel a dolgot.

- De egy 18 éves fiúnak nincs pénze egy BMW-re – erőltettem tovább a témát.

- Majd talán egyszer elmondom, de nem most. Hidd el, jobb lesz így neked – mondta komolyan hol a szemembe nézve, hol az útra pillantva. Reakciója hallatán úgy döntöttem, inkább nem kérdezgetem erről. Lehet, hogy tényleg ez lesz a legjobb. Csak most már tudom, hogy valóban titkol valamit, és ennek a valaminek köze van ahhoz, hogy sok pénze van. Már csak az kérdés, honnan szerez ennyit. Tudtam én, hogy valami nincs rendben vele.

- Holnap elviszlek moziba – közölte, mintha már nem is lenne fontos az én véleményem. Közben megérkeztünk a házunk elé, és megállt.

- Nézd, nem kell engem elvinni sehova. Tökéletesen megvagyok egyedül is. És lehetőleg ne legyél a nyomomban állandóan, légy szíves! – kértem, mielőtt még kiszálltunk volna az autóból. Kikerekedett szemekkel hallgatott végig.

- Édes, hogy próbálsz lerázni, de nem fog menni. Szeretnék rád vigyázni, és megóvni a lehető legtöbb bajtól – mosolygott rám, és megsimította az arcom.

- De erre semmi szükség! Nem vagyok gyerek, tudok vigyázni magamra! – húztam a dolgot, hátha megérti, de nem úgy látszott rajta. Halkan nevetve leszegte a fejét, majd pár pillanat múlva visszanézett a szemembe.

- Mint tegnap, amikor mentünk fel a lépcsőn? – húzogatta a szemöldökét.

- Az véletlen volt – kerestem kifogást. Mondjuk tényleg az volt.

- De ha nem vagyok ott, elesel. Szóval erről ennyit, holnap reggel jövök érted, délután pedig moziba megyünk – zárta le a beszélgetést. Tiltakozni se volt időm, mert kiszállt. Na, szuper. De legalább most nem kiabált. Kinyitotta nekem az ajtót, majd elkísért a kapuig.

- Amíg el nem felejtem! – csapott a homlokához. – Add ide a mobilod – tartotta a tenyerét. Csodálkozva néztem rá, nem értettem, hogy miért kell az neki. – Na, gyerünk! Nem eszem meg – nevette el magát. Bizonytalanul húztam elő a zsebemből a készüléket, és elvette a kezemből. – Tessék – adta vissza pár másodperccel később. Gondolom számot cserélt. Csodás.

- Lehetőleg ne keress állandóan! – mondtam mogorván, miközben visszaraktam a zsebembe a telefont. Az hiányzik még, hogy mindig felhívjon.

- Csak ha kell – mosolygott, majd közel hajolt az arcomhoz, és adott rá egy puszit. Kissé hosszúra sikeredett, mert szívogatta, nyalogatta, de gondolom rájött, hogy ez nem a nyakam, és hogy itt feltűnőbb lenne a helye, így abbahagyta és eltávolodott. – Holnap reggel találkozunk, szépség – köszönt el, és visszament az autójához. Fejcsóválva fordultam a kapu felé, majd bementem.

- Ki tartott kint ilyen sokáig? – fogadott anya szélesen vigyorogva. Ha most ki akar kérdezni, akkor lelövöm magam. Rohadtul nincs hozzá hangulatom.

- Senki – dünnyögtem, miközben levettem a téli ruhákat.

- Láttam azt a senkit – somolygott, és odajött hozzám. De jó nekem.

- Holnap reggel is láthatod. Elvisz suliba – szóltam neki előre. Ha már ennyire örül ennek az egésznek, akkor had élvezkedjen.

- Milyen kedves tőle! – ölelt magához boldogan. Én ennek valahogy nem tudtam. Magamra erőltettem egy halvány mosolyt, mikor elengedett, és megpuszilt. Bementem a szobámba, és netezés közben tanultam egy kicsit.

Már éppen lefekvéshez készülődtem, amikor jelzett a telefonom. Egy SMS.

„Holnap reggel! Jó éjt, hercegnőm! xx” – küldte Bence. Hercegnőm? Komolyan? Hát ezt nem hiszem el. Nem írtam neki vissza, mert sem kedvem, sem erőm nem volt hozzá. Inkább leraktam a telefont, és bebújtam az ágyba.

Reggel a szokásos tempómban készülődtem, nem siettem csak azért, mert értem jön Bence. Ha nem lennék kész, majd vár. Épp a csizmámat vettem fel, amikor meghallottam a dudát. Megérkezett. Csodás.

- Ha jól látom itt is a lovagod. Igyekezz! – szólt rám anya.

- Nem a lovagom! – javítottam ki. Az kéne még! – Na, mentem –köszöntem el tőle, és kiléptem a házból. Amint meglátta Bence, hogy becsuktam mögöttem az ajtót, rögtön kiszállt, és elindult felém.

- Szép reggelt a szépségnek! – ölelt meg, amit nem viszonoztam, és megpuszilta a fejem búbját. – Úgy látom nem vagy jó kedvedben – állapította meg nevetve, miközben az autóhoz terelt. Fején találta a szöget.

- Hát nem, úgyhogy értékelném, ha békén hagynál – dünnyögtem, miközben beszálltunk, és beindította a motort. Nem válaszolt, csak mosolygott magának. Az út alatt csendben voltunk, ami kicsit meglepett. Egy idő után mindig szokott mondani valamit, most viszont nem. De végül is nem bántam.

Amikor megérkeztünk a sulihoz nem állította le a kocsit, amin már csodálkoztam. Valami dolga lenne suli időben? Előbb ő szállt ki, majd kinyitotta nekem is az ajtót, és átsétált velem az útról közelebb a bejárathoz.

- Vigyázz magadra a mai nap, amíg nem jövök! – nézett mélyen a szemembe.

- Mert? Nem jössz suliba? – kérdeztem már szinte tátott szájjal, de visszafogtam magam. Nem értettem, hogy mi fontosabb lehet, minthogy megvédjen. Na, nem mintha ez olyan nagy valami lenne, de ugye ez a mániája.

- Nem. Közbe jött egy fontos dolog, amit nem halaszthatok el – simogatta meg az arcom hüvelykujjával mosolyogva.

- És mégis mi az a fontos dolog? – érdeklődtem hátha elmondja.

- Az neked nem lényeges. Órák után itt leszek, és megyünk moziba. Légy jó! – megpuszilta a homlokom, beszállt a BMW-be, majd elhajtott. Amikor már nem láttam, hogy merre megy, bementem az osztályba. Timiék egyből letámadtak. Nem csodálom, van mit megbeszélnünk.

- Szóval ti már ölelkezve meg puszilkodva jöttök-mentek? És ő furikáz téged? Nem akarsz nekünk mesélni egy-két dolgot? – csapott le a témára Linda.

- Tudom, tudom. Először is, csak ő ölel és puszil. Másodszor, egyszer sem kértem, hogy hozzon el suliba vagy vigyen haza. Magától csinál mindent, és nem hallgat rám – magyaráztam meg a dolgokat.

- De nem úgy volt, hogy megbeszéled vele? – értetlenkedett Timi.

- De. Csak éppenséggel annyival reagálta le, hogy édes, hogy próbálom lerázni, de nem fog menni. Ezek után mondhattam neki bármit.

- Na, milyen pasit sikerült kifognod. Vagyis milyen pasinak sikerült kifognia téged – helyesbített fejcsóválva Linda.

- Ó, azt még nem is mondtam, hogy suli után meg moziba visz. Csakhogy valami sürgős dolga akadt, amiről azt állította, hogy jobb, ha nem tudom. És én ilyennel fogok filmet nézni! – fakadtam ki talán már egy kicsit hisztérikusan.

- Nyugi! Ha kedves veled, amit láthattunk már párszor, nem fog bántani – öleltek meg mindketten. Végül is igazuk van… remélem.

- Úgy legyen – sóhajtottam, és ezzel egy időben csöngettek be. Kezdetét vette hat hosszú óra Bence nélkül. Nem is tudom, hogy ez most jó, vagy sem.

- Ha bármi baj van, nekünk nyugodtan szólhatsz. És sok szerencsét! – ölelt meg Linda és Timi mielőtt még kiléptünk volna a suliból tanítás után.

- Oké, remélem, nem kell, és köszönöm – hálálkodtam, majd egy nagy levegőt véve elhagytuk az épületet. Ahogy arra számítottam Bence már itt volt.

- Helló, szépség! – indult el az autójától felém. – Minden rendben volt ma? – érdeklődött mosolyogva, és levette a vállamról a táskámat.

- Ja. Tudod, nélküled is ugyanúgy megy minden tovább – válaszoltam kissé morcosan, mire elnevette magát. Szemet forgattam a reakciójára.

- Látom még mindig tart a reggeli rossz kedved – állapította meg. – De ne aggódj, estére felvidítalak… mindenhogy – kacsintott, amire csak grimaszolni tudtam. Az agyamra mennek a perverz viccei, amik csak szerinte viccesek.

- Mit nézünk meg? – kérdeztem már az autóban ülve, úton a mozi felé.

- Nem tudom. Ma talán horrort adnak – válaszolt felületesen.

- Én azt nem szeretem! Nem akarok horrort nézni! – szólaltam fel hirtelen. Csak a horror vígjátékot viselem el, a sima horrort nem. Mindig félek utána.

- Nyugi már! – emelte fel egy kicsit a hangját. – Ott leszek veled, szóval nem lesz mitől tartanod – nézett felém pár másodpercre, majd vissza az útra. Épp ez az, amitől tartok. Érdekes lesz így ez a filmnézés…